Császártöltésen 2017. december 17-én a Római katolikus templomban kezdődött az ünnepség.
A misén főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános a karácsonyi várakozásról, lelkünk tisztaságáról beszélt a híveknek.
A második osztályos gyerekek a karácsony egyik legnépszerűbb pásztor játékát a Betlehemezést adták elő Angeliné Kismók Melinda osztályfőnök vezetésével.
Jézus születésének a Betlehemben történteknek a megjelenítése következett. A gyerekek szép jelmezekbe átéléssel adták elő a Szent család történetét : Szűz Mária,Szent József, Angyalok, Pásztorok és a három Királyok eljátszásán keresztül. Befejezésként a Egyházi kórussal együtt énekelték:
Mennyből az angyal lejött hozzátok,
pásztorok,pásztorok!
Hogy Betlehembe sietve menvén
lássátok,lássátok.
A mise után a templom előtti téren az adventi koszorú harmadik gyertyáját Wiedner István nyugdíjas polgármester gyújtotta meg. Ünnepi gondolatait megosztotta a jelenlévőkkel.
A Fuchs kórus német karácsonyi dalokkal örvendeztette meg a közönséget.
A Császártöltés Fejlődéséért Közalapítvány a harmadik gyertyagyújtás alkalmából forralt borral és teával köszönte meg mindenkinek az egész évben nyújtott önzetlen segítséget és támogatást.
A.S.E.