Terroristáktól és öngyilkos merénylőktől hemzsegő híreink hallatán nem is hinnénk, hogy évtizedekkel ezelőtt egy-egy gyilkosság is fel tudta borzolni a kedélyeket. A 70-es években „fenyegettek” ugyan minket holmi arab-izraeli háborúkkal és néhány szélsőséges európai terrorszervezettel, de akkor azok a dolgok nagyon távolinak tűntek.

-Hirdetés-

Annál közelebb volt az a gyilkosság, amely ugyan nem előre megfontolt szándékkal, de hivatalos személy ellen történt meg Bócsán 1976-ban. Kothencz József rendőri munkáját a Kiskőrösi Rendőrkapitányság állományában kezdte meg törzsőrmesteri rendfokozatban 1969-ben. Bócsán teljesített szolgálatot, mint helyi körzeti megbízott. 1976. február 24-én szintén szolgálatba lépett. A hajnali órákban mikor indult volna el a szolgálati lakásából, amikor két nagy durranásra figyelt fel, ami az Ady Endre utcából érkezett. Így tehát a hang irányába figyelt. Egyszer csak két fiatal személyt látott közeledni, akik a helyi MHSZ irodába törtek be és onnan puskákat, lőszereket vittek el. Ahogy a KMB iroda elé értek, eléjük lépett. Látta, hogy fegyver van náluk, felszólította őket, hogy tegyék a földre, és lépjenek hátrébb. A rendőr felvette, a fegyvereket, majd ürítette, de egyikük závárzata nem engedelmeskedett. Ezután, előállította őket a szolgálati lakás előszobájába, a fegyvereket a földre helyezte majd elfordult a telefon irányába, hogy jelentse a kapitányság felé. Ekkor az egyik elkövető a fegyvert felkapta, a závárzat működött és a rendőrre halálos lövést adott le. Ennek következtében Kothencz József a korházba szállítás alatt életét veszítette. Hősi halála után a Belügyminiszter rendőr alhadnaggyá léptette elő és a Tabdi községben helyezték örök nyugalomra.

Minden év tavaszán megemlékeznek a sírnál, melynél a bócsai polgármester is tiszteletét teszi.

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS