Teljes útlezárás volt Soltnál és Fülöpszállásnál is egész délelőtt, mivel  nyolc teherautó és tizenhét személyautó volt érintett az 52-es úton , Fülöpszállás előtt történt tömeges ütközésben. 

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Információk szerint négyen megsérültek az ütközés során- egy ember súlyosabban, hárman pedig könnyebben, a mentők két embert vittek kórházba a helyszínről. A műszaki mentést a kecskeméti és a kiskőrösi hivatásos tűzoltók végezték, a megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálat irányításával. Az érintett útszakaszt a hatóságok a műveletek idejére lezárták a forgalom előtt, azonban időközben már teljes szélességben feloldották a zárást. Ezen az útszakaszon az út- és látási viszonyok később tovább romlottak annyira, hogy a Kisizsáki bekötőút és a Solt között történt balesetekben a délelőtt folyamán körülbelül 20-30 jármű lett érintett. A balesetek helyszínelésében, kivizsgálásában több rendőrkapitányság is részt vett.

A rendőrség befejezte a reggeli balesetek helyszínelését, a főút ismét teljes szélességében járható. Mint közölték, az 52-es főúton 5 különböző balesetben körülbelül 25-30 jármű volt érintett.

MEGOSZTÁS