Nosztalgia vagy valóság? Ki tudja? Az biztos, hogy a régi öregek mindig nagyon szépen emlékeznek a hajdanvolt karácsonyokra. Így beszélgettem a bócsai Zsikla házaspárral is, akiknek az idei év kettős jubileumot hozott. 65 év és 90 év — ez a két szám tette jubileumi esztendővé 2017-et Zsikla István és Móczár Katalin életét. 65 éves házassági évfordulójukat ülték az ősszel, most pedig egy újabb örömteli hírt oszthatunk meg: Pista bácsi betöltötte a 90. életévét. Ennek alkalmából Szőke-Tóth Mihály polgármester és Borbényi Hilda programszervező köszöntötte fel otthonában.
Pista bácsi Kisbócsán járta ki a hat elemit, még Sallay Kálmán tanító úrnál. Az az épület volt az iskola, amely a templom mellett áll és jelenleg Font Miklósé. Kati néni pedig zöldhalmi lány. Van egy pár kilométer. Hogyan találkoztak össze mégis?
Az úgy volt — kezdi Pista bácsi — hogy én Vadkerten jártam templomba. Egyszer egy pünkösdi búcsú alkalmával megláttam őt, a nővérével volt. Szembe tűnt, megtetszett.
Én akkor már katonaviselt ember voltam, és egy zöldhalmi katonatársam kapcsán útba ejtettem azt a tanyavilágot. Módját találtam annak, hogy szénavásárlás ügyben betérjek Móczárékhoz is. Aztán elkezdtem udvarolni. Először biciklivel jártam, de amikor hírét vettem, hogy ellenségeim akadtak a lány miatt, inkább lovon tettem meg az utat. Mindig más úton mentem, de amúgy se igazán tudtak volna leszedni a lóról: a katonaságnál, 1949-51-ben a lovasoknál szolgáltam.
Katóka néni közbevág: Na, itt azért tegyük hozzá, hogy aki téged megállított, hogy „el a kezekkel attól a lánytól, ha jót akarsz!”, azt nem is ismertem. Soha nem volt nálunk, meg már azóta meg is halt, béke poraira!
Aztán megvolt a lagzi…
Igen, elég hamar: 1952. november 22-én — ahogy mondják: „szüret után” — megtartottuk az esküvőt. Először a polgári zajlott a mai óvodánál álló tanácsháza épületében, majd a kisbócsai templomban esküdtünk meg. Akkor még nem is áll a mai belterületi templom, meg hát: ott volt a vőlegényes ház, ott tartottuk a lakodalmat.
Katóka néni, a képeken azt látom, hogy meglehetősen szép lány volt! Nagy lagzit tartottak?
Hogyne (nevet)! Összenyitottuk a szobát és a konyhát, összejött a szűk család meg néhány szomszéd, megvacsoráztunk, beült a hegedűs és a cimbalmos, ők húzták, mi pedig táncoltunk. Emlékszem, a menyecsketáncot piros papucsban és piros pöttyös szoknyában jártam.
Aztán Kisbócsán kezdtek építkezni. Jöttek a gyerekek: egy fiú és három lány. Ilyenkor, decemberben volt miért gondolni a karácsonyra. Hogy telt?
Mi mindig a vallásos életvitelre neveltük őket — mondja Pista bácsi. Hívő katolikus család vagyunk, ahol a szüleink is benne voltak az egyházi képviselő-testületben. Én húsz évig voltam pénztáros az egyházközségnél, a mama pedig még most is kisegít: ma is harangozott az egyik elhunyt egyháztag emlékére.
Katóka néni veszi át a szót: volt karácsonyfánk a tanyán: boróka. Került rá bolti dísz és szaloncukor egyaránt, bár előfordult, hogy utóbbit mi magunk készítettük. Mi annak idején hárman voltunk lánytestvérek, így hát volt gyakorlatom az ünnepi ételek elkészítésében. Ezt lányaimnak is továbbadtam. Eleinte az angyalok díszítették a fát és hozták az ajándékot, később, ahogy nőttek, a gyerekeket is bevontuk. A tanyasi karácsonyok mindig szépek voltak.
Zsikláék 1976-ban a faluba költöztek, mivel szántóföldjüket betagosították a termelőszövetkezetbe. A csökkenő megélhetési lehetőségek és a már félkész ház, no meg a két nagyobb lány falusi munkahelye miatt meghozták a döntést: irány a Templom utca! Pista bácsi ezután a postánál talált munkahelyet, és így érte meg a nyugdíjas kort.
Sok boldogságot kívánunk nekik, teljék sok örömük 10 unokájuk és 3 dédunokájuk körében!
Káposzta Lajos
