Igen, az volt az első dobás Bócsán: 2012 végén napelem került az iskola tetejére, lecsökkentve ezzel az intézmény energiaköltségeit. Aztán folytatódott a többi pályázati projekttel: a teljesen új ravatalozóval, majd a bel- és külterületi kerékpárúttal. A megújult fogászati rendelő egy hatalmas lépés volt a helyi közegészségügyben és külön öröm, hogy megfelelő szakszemélyzet is került bele.

-Hirdetés-

Bócsa fejlődik infrastrukturálisan, melyhez megvannak a lakossági partnerek. Mert mit érne a modernizáció, ha nem lenne hozzá sok gyerek, boldog felhasználó, vagy éppen rászoruló, szegény és beteg ember?

Az év végén még egy projekt vette kezdetét, melyről így beszélt portálunknak Szőke-Tóth Mihály polgármester:

Nagy örömünkre a napokban megkezdődött az önkormányzati konyha és étkező teljes felújítása. Az intézményfenntartó Önkormányzat a Belügyminisztérium 20 millió Ft-os vissza nem térítendő támogatását 20 millió Ft önerővel kell, hogy kiegészítse, így bruttó
40 millió forint költségvetéssel készül el a beruházás.

A korszerűsítés során a konyhát és étkezőt magában foglaló épület teljes mértékben megújul: tető- és nyílászárócsere valósul meg, a létesítmény teljes belső felújításon megy keresztül. A belső teljes bontást követően korszerűsítik a villany-, víz-, gáz- és szennyvíz vezetékeket.

Új hidegburkolat kerül a nyersanyag előkészítő helységekbe, és kicserélik a teljes konyhatechnológiát. Az új eszközpark kiválasztása során kiemelt figyelmet kapott az élelmiszer biztonsági előírásoknak való megfelelés, valamint a minőségi és finom ételek elkészítése. 

Gondolom, a tető itt sem marad üresen…

Gondoltunk rá: a létesítmény délnyugati fekvésű tetőfelületén napelemes rendszer termeli majd az üzemeltetéshez szükséges villamos energiát. Külön öröm, hogy az az új tetőtér beépíthető lesz, mely további lehetőségeket kínál: a régi kollégium helyén megvalósult 30 fős ifjúsági szálláshely számára hiányzó konyha, mosókonyha, közösségi tér megvalósítását teszi lehetővé.

Mennyivel ehetnek többen Bócsán a megújult konyhának köszönhetően?

Az új konyhai eszközök lehetővé teszik, hogy a jelenlegi 220 elkészített ebéd adag helyett akár 400 adag étel készülhessen el naponta. A kapacitás bővítésének lehetősége kiemelt figyelmet kapott, gondolva a kulturális és sport rendezvényekre, a Hungarikum és Civil Ház, illetve az ifjúsági szálláshely adta lehetőségekre, illetve a jövőben megvalósuló időseket ellátó intézményre.

A felújított konyha várhatóan február 15-én nyílik meg, addig is a bócsai óvodások és iskolások a Soltvadkert Város közétkeztetését is ellátó SA-NO-TI Kft ételeit fogyasztják iskolaidőben. 

Nagy öröm, hogy a település egy folyamatosan fejlődő oktatási, kulturális, sport és szabadidős komplexumot tudhat magának egy helyen, melynek része az iskola, a könyvtár, a művelődési ház, a konyha-étkező, a birkózó csarnok, a lassan elkészülő wellness és konditerem, a mindig szépülő parkerdő, valamint a jövőre újjáépítésre kerülő futballpálya.

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS