A NKM Nemzeti Közművek Zrt. megvette az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt.-t, az eladó a korábbi GDF-Suez, az ENGIE International Holding B.V. – közölte a Nemzeti Közművek csütörtökön az MTI-vel.

-Hirdetés-

A tájékoztatás szerint a tranzakcióval az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. részvénycsomagjának 100 százaléka került a Nemzeti Közművek tulajdonába, beleértve a társaság eszközeit és tudásbázisát, valamint a 23 125 kilométer hosszú földgázelosztó hálózatát. 

Ezzel a Nemzeti Közművek teljes hálózati infrastruktúrája a földgázt és a villamos energiát is beleértve már meghaladja a 60 000 kilométert. A mintegy 500 munkavállalót foglalkoztató társaság Magyarország észak-nyugati és dél-keleti részén 6 megyében (Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés) több mint 775 ezer lakossági- és versenypiaci ügyfél földgázelosztását biztosítja

A Nemzeti Közművek saját rendelkezésére álló forrásaiból finanszírozta a tranzakciót tulajdonosi forrásbevonás nélkül. 

Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a tranzakcióval az ország déli részén valósult meg először teljes egészében az, hogy a földgáz- és áramszolgáltatást, ideértve a biztonságos és folyamatos ellátáshoz szükséges földgáz- és áramhálózatot a Nemzeti Közművek biztosítja az ügyfelek számára.
Hangsúlyozta, az ügyfeleknek a tulajdonosváltás kapcsán semmilyen teendőjük nincs.- olvasható az MTI oldalán. 

MEGOSZTÁS