Mindenek előtt egy információ: Torockó Európa egyik legfestőibb faluja. Erdélyben található, ha a térképen keressük, Gyulafehérvár és Kolozsvár között, a hegyekben. Lakosainak száma ezer fő körüli, nagy az elvándorlás, kevés a gyerek, fogy a nép a szigetszerű magyar nyelvű településen.

-Hirdetés-

Ezért nagy segítség az évtizedek alatt kiépült testvértelepülési hálózatuk, melynek — mindenki nagy örömére — a kezdetektől fogva Bócsa is tagja. A kétoldalú kapcsolatokat a Bács-Kiskun megyei község részéről a jól működő Torockói Baráti Kör Egyesület koordinálja.

A 2004-ben megalakult egyesület elnöke, Gál László szerint kiemelkedően eredményes volt az elmúlt év.

Először is jelentősen megnőtt az idelátogató torockóiak száma, és a látogatások alkalmai is. Ehhez tudni kell, hogy nekik 7 testvértelepülésük van Magyarországon. Idén nem csak a Bócsatorra jött tőlük delegáció (ami szokásos), hanem itt voltak a nyári „Unokatestvér találkozón” is, amikor a többi torockói testvértelepülést is meghívták egy bócsai napra. Szeptemberben pedig a szüreti felvonuláson vett részt öt házaspár. Ez pedig előre vetíti azt, amit nagyon szeretne mindenki: a családok közötti kapcsolatok erősítését, bővítését.

2017 decemberében a szokásosnál is jobban összehangolták a magyarországi „unokatestvérekkel” a torockói akciót. Mindenki egyetértett abban, hogy nem külön-külön kell apróságokat kivinni, hanem a mikulás csomagok mellett egy nagyobb ajándékot. Mivel ott is munkaerőhiány van, jól jött az a rönkhasító gép, ami traktorhoz csatlakoztatható és hidraulikával négyfelé hasítja a belerakott rönköt. Ezzel az ottani intézmények fűtését segítik. 730.000 Ft volt az ára, amibe minden település adott pénzt. Jó volt látni örömüket!

A hetedikeseknél tananyag Erdély!

A bócsai iskola tanulói csaknem 15 éve utaznak rendszeresen a testvértelepülésre, Torockóra. Az ott töltött programdús öt nap mély nyomot hagy a fiatalokban. Mindenki tudja, hogy az élményeken át megszerzett tudás sokkal maradandóbb, mint a tankönyvből tanultak.

Ennek megvalósításában nagy szerepe van a „Határtalanul” pályázati programnak, amin évek óta sikerrel vesz részt az iskola. Támogatják ezt az utazást civil szervezetek, a Torockóért Baráti kör és a Bócsa Község Oktatásáért, Közművelődéséért Alapítvány is. Az utaztatást a település autóbuszával oldják meg.


A Torockói Baráti Kör Egyesületről

Az egyesületnél idén újból választásokat tartottak. A 38 tag a szavazás során teljes támogatásáról biztosította a vezetőséget, melynek tagjai:

Gál László elnök, Balogh Lajos alelnök, Eifert Ferenc titkár, Balogh Imréné gazdasági vezető, Tóth Márta vezetőségi tag. Ezúton köszönik mindenki munkáját. A beszámolóban külön kiemelték azt a szeretet, ahogy az önkormányzat felkarolja az ügyet, és ahogy a Bócsator előestéjén vendégül látták egy közös vacsorán a tagságot és az erdélyi delegációt.


Káposzta Lajos – Tóth Márta

MEGOSZTÁS