Ha január, akkor Újévi Operett és Musical Gála Kecelen, mely már hagyomány. Idén színpadra lépett: Oszvald Marika, Szomor György, Szendi Szilvi, Peller Károly és az Operettszínház tánckara. Az operett mellett musical és pop dalok is felcsendültek.

-Hirdetés-

Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, operetténekes. 1974-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakát Vámos László osztályában (1971-től). 1971–1972 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1972-től napjainkig a Fővárosi Operettszínház elismert tagja. Díjai:

  • Jászai Mari-díj (1985)
  • Erzsébet-díj (1990)
  • Az év színésznője díj (1990) (közönségszavazatok alapján)
  • Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1998)
  • Érdemes művész (2002)
  • Hevesi Sándor-díj (2003)
  • Kálmán Imre-emlékplakett (2008)
  • Hungarikum Szövetség Díj (2011)
  • Gödöllő díszpolgára (2012)
  • Kossuth-díj (2015)

Szomor György magyar színész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező. Barátaival már 11 évesen, 1981-ben zenekart alapított. 19 évesen megalapította a Moho Sapiens nevű együttest, amellyel megalkották az Angyalbőrben című televíziós sorozat zenei anyagát. 1993-ban megjelent első szólólemeze, mellette megkapta első színpadi szerepét a Grease című musicalben. 1993 óta folyamatosan szerepel színházban a fővárosban és vidéken is. Miután elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, 1995-ben szerződtette a székesfehérvári Vörösmarty Színház, melynek így alapító tagja volt. Itt 2009-ig volt tag. 1999 újabb együttest alapított Graffity néven. 1999-ben mutatták be első musicaljét, a Katonadolog címmel. 2011-ben mutatta be a békéscsabai Jókai Színház a Monte Cristo grófja című musicaljét, amelynek szövegét és dalszövegét írta, valamint rendezte az előadást.

Szendy Szilvi, eredetileg Szvetnyik Szilvia (Kecel, 1977. február 26.) magyar színésznő, szubrett. Operettszerepek mellett 2008-ban az Abigél című musicalben kapott lehetőséget, hogy bizonyítsa tehetségét ebben a műfajban is, majd több más musicalben is szerepet kapott. 2011. december 2-án a Kaukázusi krétakör Gruséjaként drámai szerepkörben is bemutatkozott. 2012 nyarától szerepet kapott a Spirit Színház Molière: A mizantróp című darabjában, melyet Quimby-dalok feldolgozásával adnak elő.

Peller Károly magyar színész. Édesapja id. Peller Károly, édesanyja Splény Klára. A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában érettségizett, majd a Budapesti Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójában végzett 1998-ban. Ezután a színház szerződtette. 1998–2001 között több szerepet játszott vendégként a Győri Nemzeti Színházban. 2006-tól a bécsi Volksoper vendégszólistája. A TV2 Jóban Rosszban című sorozatának a szereplője volt. 2013–2016 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor képzését. 2017-ben szerepelt A nagy duett c. műsorban,duettpartnere Stohl Luca volt.

E.P.

MEGOSZTÁS