Frissítette arculati megjelenését és újraértelmezte logóját a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, melyet januártól vezettek be használatba.

-Hirdetés-

A régi logó, az 1975-ös megalapításától 42 évig szolgálta a nemzeti parkot és képviselte a Duna-Tisza köze természetvédelmi értékeit. Mégis elérkezett az idő, hogy lecseréljék egy nyitottabb, ugyanakkor a kiskunsági tájra mégis jellemző képre.

„A korábbi emblémánkat újragondoltuk, de megtartottunk belőle bizonyos elemeket, hiszen büszkék vagyunk a múltunkra. Mindemellett a mai kor kommunikációjában már sokkal jobban alkalmazható egy modernebb, letisztultabb grafikájú logó, amelyet úgy alkotott meg a tervező grafikus, hogy némi játékosságot is megenged” – számolt be Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.


A régi logóból változatlanul maradt két formai elem, a boróka és a vércse sziluettje, de az átrajzolt homokbuckák árvalányhaj hullámaira emlékeztető vonalaival, a kontúr nélküli, szabad kifutással és a visszafogott színekkel már egy jobban értelmezhető, egyszerűbb stílust képvisel a grafika. Az új logó eltér a megszokottól abban a tekintetben, hogy – idomulva a felülethez, melyen használják, – többféle alakváltozatban is használható, miközben a központi elemei állandóak maradnak.

 

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

MEGOSZTÁS