Február 5-én, hétfőn 11 napos megyei körútra indult Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke. Az első állomás a Bajai Polgármesteri Hivatal épülete volt, ahova a járás településeinek polgármestereit várta.

-Hirdetés-

Az elnök – útja során – a megye többi járásában is, minden település polgármesterével az önkormányzatok által benyújtott pályázatokról, az azokkal kapcsolatos tennivalókról, a felmerülő problémákról folytat megbeszélést. A megyei önkormányzat koordinálásában benyújtott pályázatok döntő többsége már támogatásban részesült, a többinek várják az eredményét.

(A települési önkormányzatok a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, röviden csak TOP-nak nevezett program keretében nyújthattak be pályázatokat többek között az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére, a bölcsődék, az óvodák, az iskolák épületeinek felújítására, a csapadékvíz elvezetés problémáinak kezelésére, az ipari parkok kialakítására, a kerékpárutak építésére, az orvosi rendelők felújítására és szociális alapellátások fejlesztésére az elmúlt két évben.)Most már a megvalósítás időszakát élik a települések és a polgármesterek is. Ilyenkor adódik a legtöbb részletkérdés, ilyenkor válnak szükségessé a pontosítások, hogy különböző esetekben milyen eljárást kövessenek. Lassan indul a közbeszerzések kapcsán is az új, elektronikus rendszer. Hogy hogyan kell szabályosan eljárni, mit kell jelenleg csinálni, milyen új kihívásoknak kell megfelelni, ezekre a kérdésekre is választ kaptak a településvezetők.

A találkozókon építő jellegű, a megye és a települések szakmai együttműködését erősítő beszélgetésekre is sor került. A megyei összefogás célja többek közt, hogy – a pályázatok megvalósításával is segítve – egy fejlődő, lendületes Bács-Kiskun megyében élhessünk.

Sajtóközlemény
Kecskemét, 2018. 02. 06.

MEGOSZTÁS