Szép és élményekben gazdag délutánt töltött együtt a falu apraja és nagyja a Soltszentimrei Általános Iskola Farsangi karneválján, 2018. február 10-én.

-Hirdetés-

E hagyományos farsangolás mára falusi rendezvénnyé nőtte ki magát, melynek a felhőtlen szórakozás mellett, óriási közösségépítő ereje is. A gyermekek osztályfőnökeikkel és szülői segítséggel találják ki a változatos és színes, egyéni és csoportos produkcióikat.

Az idei évben különösen sok ötletes, igényes és kreatív jelmezes mutatkozott meg a nagyérdemű előtt, melyről a képek is árulkodnak. Helyi sajátosság, hogy az iskola végzős diákjai látványos tánccal, rendszerint keringővel nyitják meg az ünnepi karnevált. Az idén e táncot a szülők és diákok kérésére, volt osztályfőnökük, Bujdosó Istvánné Erzsike néni, nyugdíjas pedagógus tanította be.

A műsor után a zsűri kategóriánként értékelte a fellépőket, s minden osztály tortával ünnepelhetett. Ezt követően a Diákönkormányzat jóvoltából tombola és estébe nyúló tánc várta a mulatozni vágyókat. A rendezvény gördülékeny lebonyolítását az iskola dolgozói mellett az SZMK is nagyban segítette, akiknek ezúton is köszönet áldozatos munkájukért!

MJ

MEGOSZTÁS