Császártöltésen 2018. február 10-én került megrendezésre a Bánátisok Farsangi mulatsága. Több éves hagyomány, hogy az eseményt az általános iskola végzős osztálya szervezi meg és bonyolítja le a szülők és pedagógusok közreműködésével.

-Hirdetés-

A Farsangon a szülők által sütött finomságok, alkoholmentes koktélok, üdítők és tombola értékesítéséből származó bevételt a 8. osztály ballagására fordítják.A délutánt az alsó tagozatos diákok ötletes egyéni felvonulása nyitotta meg, ahol a kicsik a szülők kreatív segítségével eddigi években nem látott jelmezekben vonultak végig a színpadon. A zsűri nehezen hozta meg a döntését, helyezéssel és különdíjjal a következő gyerekeket jutalmazta: hentes, gólya hozza a kisbabát, busók, méhkas, álombárány, sült krumpli, popcorn.A többi jelmezes, aki nem ért el helyezést, profi léggömbművész által hajtogatott lufi-figurát kapott ajándékba a Csengőszó Alapítvány jóvoltából.

A negyediktől a hetedik osztályig csoportos produkcióval készültek a diákok, amivel igazi karneváli hangulatot varázsoltak. A negyedik osztály a bennszülöttek táncával és az osztályfőnök bográcsba kerülésével adták elő az afrikai törzsi jelenetet.Az ötödik osztály a Hair című musical zenéjével a hippi-korszakot idézte fel korhű jelmezekben, parókákkal, trapéznadrággal és napszemüveggel.

A hatodikosok a Karib-tenger kalózainak izgalmas főcímdalával indították műsorukat, az osztály lánytagjainak kalóztáncával. Viccesebb vizekre evezve a fiúk Hawaii lányokként, fűszoknyában lejtették a trópusi ritmust. A hetedik osztály egészen Mexikóig repítette a közönséget, a fiúk poncsóban, hatalmas bajusszal és sombrero-val jelentek meg. A lányok piros fodros népviseletben szelfiztek és közös tánccal zárták a produkciót.

Mindegyik előadást nagy tapssal jutalmazta a közönség és vidám délutánt töltöttek együtt a gyerekek, szülők és pedagógusok.

A.S.E.

MEGOSZTÁS