– A kígyósi “kovászember” elismerése –

-Hirdetés-

„Ott lehet közösséget építeni, ahol erre meg is van a befogadó közeg. Ez olyan, mint egy pohár sós vízben a madzag. A madzagra kristályosodnak ki só módjára azok a gondolatok, szándékok, melyekkel a közösséget lehet építeni. Ha nincs mire kikristályosodjon a szándék, ott nem is lesz közösségépítés sem.” Ezzel a gondolattal vette át a megyei kitüntetést Sági Lajos nyugalmazott plébános a kiskunmajsai Kígyóson. Rideg László megyei közgyűlési elnök azon a körútján látogatta meg a kitüntetettet, melyen a megyében zajló önkormányzati fejlesztéseket egyeztette a településvezetőkkel.

Az elismerést a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ítéli oda évről-évre a legkiválóbbaknak, kitüntetve munkájukat. A díjak átadása az októberi ünnepi közgyűlés keretében zajlott, ahol a megye kiválóságait, többek között Sági Lajost atyát is elismerték. Betegsége folytán azonban nem tudott részt venni a rendezvényen. Ezen okból tett látogatást a közgyűlés elnöke a piciny faluban, ahol az atya évtizedek óta végzi áldásos munkáját. A látogatás lehetőséget teremtett arra is, hogy betekintést nyerjen egy közösséget építő és éltető kovászember munkájába, az őt körülvevő tanyavilág életébe.

Az atya évtizedek óta dolgozik a tanyai, falusi élet újraértelmezésén, segíti az ott lakók boldogulását tanáccsal és lelki támasztékkal. Lámpásként világít a fénye az eltűnő tanyavilágban és mutat reménysugarat az itt élő embereknek. Bástyája a kultúrának, támasza az elesetteknek, és ami a legfontosabb, hogy töretlen hittel küzd a tanyai életforma megmaradásáért, amely a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnak is kiemelt célja.

MEGOSZTÁS