Ezzel a címmel jelent meg cikk tavaly a német Der Spiegel című hetilapban. A szerzők a kamionosok életét mutatták be, annak minden árnyoldalával. Vagy inkább fogalmazzunk úgy: főleg árnyoldalával. Több szempontból tesztelték a fuvarozási ágazatot: egyaránt górcső alá vették a munkaszervezést, az ellenőrzést, az időbeosztást, a fizetést és a kényelmi szolgáltatásokat. Sok mindenre fényt derítve a cikk végén modernkori rabszolgaságnak titulálták közép- és kelet-európai sofőrök helyzetét a fejlett tőkés országokban.
A kiskőrösi járás területén számos fuvarozó cég működik és százával dolgoznak náluk kamionsofőrök. Vannak, akik csak magyarországi fuvart vállalnak, mások 1-2 napos külföldire is kaphatók. Az igazi „nagyágyúk” hetekig távol vannak otthonuktól, hogy aztán néhány napot, akár egy hetet is idehaza pihenjenek és sztorizgatva-sörözgetve elvégezzék a ház körüli munkákat. Vagy másodállásban még egy kis pénzt hozzákeressenek a családi költségvetéshez és újabb robogót vegyenek a 16 éves gyereknek. Megint mások nem is dolgoznak hazai cégnek, csak külföldinek. „Ott jobban lehet keresni” — állítják. Aztán hogy mit kell feladni érte, az csak a szűkebb körben derül ki.
Néhányukat felkerestem és beszélgettünk. Oda lyukadtunk ki, hogy ők ezt szeretik! Az élet a volán mögött megadja azt a szabadságot, amiért még a nélkülözést és a távollétet is érdemes elviselni. nyilván csak egy ideig és azért a pénzért… Ismerjük meg őket!
Mindig magyar cégnél dolgoztam odakint is — meséli a soltvadkerti ifj. Berkecz László „Burkucz” — de honvágyam volt. Amiért kimentem Írországba, az egyértelműen a kalandvágy volt: milyen ott kint, mit bírok én? Nem voltam már kezdő: 28 éves elmúltam, 6-7 év gyakorlat állt mögöttem, amikor jó tíz évvel ezelőtt belekóstoltam a külföldi létbe. A rendszer az volt, hogy öt hetet töltöttem kint munkával, aztán öt hetet itthon pihenéssel. Ugyanannyira jött ki a fizetésem, mintha itthon dolgoztam volna, csak hát a szabadság nagyon vonzó volt!
Frei Attila „Matifou” 20 éve vezet kamiont, illetve teherautót. Néhány éve átnyergelt az autóbuszra, de a több mint tízéves európai kamionozásról sok emléket őriz. Mert szerinte „jó úton lenni”!
És akkor következzenek a kérdések és a válaszok!
- Nyelvtudás?
B.L.: Két alapszót ismertem: yes, no! Aztán megtanultam, amennyire kellett. A cégek leginkább sms-ben kommunikáltak, így adták meg az úti célt és az időpontokat.F.A.: Családunk sváb örökségéhez hozzátartoztak a német szavak. Folyékonyan aztán odakint tanultam meg beszélni, már amennyire kellett. Ja, a németek NEM TUDNAK németül. Az, hogy „jó reggelt”, az csak a nyelviskolában „guten Morgen”! Amerre én jártam, ott „Mojn”. Az sem titok, hogy a targoncások, raktárosok nagy része ugyancsak nem echte német, így érdekes esetek fordulhatnak elő. Pl. nem értik kimondva, hallás után a számokat, le kell nekik írni! A másik hasonló esetben rosszul mondták a szót: menjek ki az autóhoz („Wagen”) aztán vissza. Mi Van? Ja, hogy mérlegelni kellett volna („Waage”), itt az ügyintéző is elnevette magát…
Az is igaz, hogy üres óráimban, a várakozási időkben igyekeztem tanulni, olvasni, megjegyezni, amit csak lehetett. Ez a kamionozás olyan munka, amelyhez tulajdonképpen elég a nyolc osztály. Igazából nem kell a nyelvtudás sem, mivel a fuvarszervezők mindent lezongoráznak.
Káposzta Lajos
