2018. február 19-én, az EFOP „Menő menzák az iskolában – Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok” – pályázat keretében Budapestre utazhattak a szentimrei alsó tagozatos gyermekek.

-Hirdetés-

A délelőtt folyamán Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba látogattak, ahol múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt. Megismerkedtek a múzeum névadójának, Semmelweis Ignác magyar orvos „az anyák megmentője” életével és munkásságával, az orvostudomány fejlődésének legfontosabb állomásaival. Érdekes makettek, orvosi műszerek, eszközök, interaktív előadás és kézműves foglalkozás gazdagította a diákok tudását. Ezt követően az ebédet a Duna-part egy különleges éttermében, a Rudasban fogyaszthatták el. A falusi gyermekek jó része először járt a fővárosban, lenyűgözte őket a hely szépsége, a csodálatos panoráma, a város közlekedése, nyüzsgése.

A délutáni szabadprogramként az Országház látogatását választották. Óriási élmény és lehetőség volt számukra, hisz az intézmény az egészséges életmód mellett fontosnak tartja a diákok érzelmi nevelését, nemzeti öntudatuk felkeltését, népi kultúránk, értékeink, hagyományaink megismerését.

A gyermekek számára emlékezetes nap volt.
Köszönet a szervezőknek!

MJ

MEGOSZTÁS