Egy kicsit mást mond német szaksajtóban egyre gyakrabban megjelenő országúti kritika: nem könnyű sem nekik, sem az őket kerülgető többi járműnek. Hiányt pótolnak, versenyhelyzetben vannak és — főleg Magyarországon — egyre keresettebb a jó sofőr. A soltvadkerti Berkecz László és a tázlári Frei Attila régi barátként vállalták, hogy leülnek velem egy beszélgetésre a sofőrök életéről.
Amit lépten-nyomon látunk az országút és az autópálya amellett, azok az ellenőrző pontok. Külön műszerpark épült ki rá, azaz rátok. Menyire igaz, hogy a nyugat-európai rendőrök előszeretettel, mi több: akció szerűen foglalkoznak közép-kelet-európai kamionokkal. Már ami az országúti félreállítást és teljes forgalmi, műszaki ellenőrzést illeti.
B.L.: Néha talán van is miért… Komolyra fordítva: én ír rendszámú kamionnal jártam, azokat pedig valamiért szeretik. Fura, de a magyarokat is szeretik! A rendszám alapján egyszerűen továbbengedik. Én kommunikatív voltam, a munka és a papírok rendben, félnivalóm egy szál se!
F.A.: Valóban gyakoriak az ellenőrzések, de szerintem az autó műszaki állapota a meghatározó. Nem véletlen, hogy minden fuvarozó próbálja fiatalítani a gépparkját, mert, ha műszaki okokból kimarad, vagy késik a fuvar súlyos kötbéreket kockáztatnak.
Mi a helyzet az országúti biztonsággal? (és most vonatkoztassunk el a néha propagandisztikus migránsos támadós esetektől)
B.L.: Ahol értékek vannak, ott bűnözők is. És nyilván megjelenik egy olyan szegény, végletekig elkeseredett réteg, amely a mi fogalmaink szerint irreálisan gondolkodik a pénzszerzésről. A lopás nem volt jellemző, de persze nem mindegy, hogy hol állsz meg. Lehet poros francia, de lehet őrzött fizetős is az a kamionparkoló (ez utóbbit a cég természetesen fizeti). A francia „poros parkolók” mellett néha ott tanyáznak a sátras beduinok. Ilyenkor ott a rendőrség is és figyelmeztető szórólapot osztogatnak a sofőröknek.
Megoldást kínál, ha a fülkeajtót éjszakára összehúzom, de kifeszítik és a résen altatógázt fújnak be, akkor meg ott maradsz. Nálam sokáig volt egy „fa testápoló”, azaz baseballütő, de egy utamon a szerb rendőr elvette. Nyilván megtetszett neki és nálam veszélyesnek gondolta… Aztán vannak kollégák, akinél könnygáz van a fülkében, ki mire esküszik…
F.A.: Én leginkább négykezessel jártam odakint. Azaz ketten voltunk sofőrök, és ha az ember nincs egyedül a fülkében, a biztonságérzete is nagyobb. Természetesen nagyon vigyáztunk az értékeinkre és a rakományra.
Mennyire tartanak össze a magyarok?
B.L.: Csak amennyire kell. Általában nemzetközi a társaság. De hogy mondjak egy nagyon szép példát: tudtam, hogy Hamburgban működik volt ökölvívónk, Kovács István Kokó edzőterme. Amikor arra jártam egy hétvégén, bementem körülnézni. Ő nem volt bent, de a dolgozói nagyon kedvesen fogadtak, jól éreztem magam.F.A.: Ahogy lehet segítjük egymást, de erre inkább csak a pihenőhelyeken van lehetőség, információcsere, együtt főzés stb. Az utakon már nincs lehetőség, pl. lerobbant kollegán segíteni, egyrészt tartani kell a határidőket, másrészt a modern technikához csak szakszerviz tud segítséget nyújtani…
Káposzta Lajos
