2018. február 12. és február 25. között történt közlekedési balesetek közül néhány:

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

A rendelkezésre álló adatok alapján, 2018. február 21-én 01 óra 20 perc körüli időben egy 68 éves sükösdi lakos az általa vezetett Suzuki Ignis személygépkocsival közlekedett Kecel külterületén, az 54. számú főúton Császártöltés felől Kecel irányába. Haladása során nem az időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedett és a havas úttesten elvesztette uralmát a járműve felett és a bal oldali árokba lehaladva oldalára borult. A baleset következtében a Suzuki bal hátsó utasa, egy 48 éves érsekcsanádi lakos súlyos sérüléseket szenvedett.

Három nappal később 17 óra 25 perc körüli időben egy 22 éves kiskőrösi lakos az általa vezetett Opel Astra-val közlekedett Kiskőrösön, a Holló János utcán. Haladása során a Holló János utca 3. szám előtt az úttestre szaladt egy ismeretlen személy tulajdonát képező, németjuhász kutya. A jármű vezetője az ütközést elkerülni nem tudta és járműve bal elejével elütötte a kutyát. Az ütközés során a német juhász jobb hátsó lába eltört.
A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

A napokban az átlagosnál több csapadék hullott, a hőmérséklet fagypont alá esett, amelytől az úttestek felülete – különösen az árnyékos vagy nyílt területeken – jegessé vált. A fagyos úttesten való közlekedéskor megnő a jármű megcsúszásának veszélye, különösen fékezéskor, valamint útkanyarulatokban való haladáskor. A járművezetők egy része nem figyel oda a megváltozott útviszonyokra, nem ismeri fel az abban rejlő veszélyeket. Felhívjuk a járművezetők és a gyalogosok figyelmét, hogy lakott területen belül és kívül egyaránt a KRESZ által engedélyezettnél lassabban és óvatosabban kell közlekedni az úttesten és a járdákon egyaránt, hiszen alkalmazkodni kell a megváltozott útviszonyokhoz. A járművezetőnek óvatosabban kell a jármű gyorsítását, lassítását elvégezni, a fékpedált különös gondossággal kell kezelni. Még jobban figyeljen arra, hogy megfelelő követési távolságot tartson az előtte haladó jármű mögött, hogy annak bármilyen okból történő váratlan manővere esetén is biztonságosan meg tudjon állni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága – az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság kiírása alapján – gyermekrajz-pályázatot hirdet „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” címen, három kategóriában: óvodások, alsó tagozatos és felső tagozatos általános iskolai tanulók részére. A rajzoknak kiemelten a biztonságos, szabályos kerékpáros közlekedést kell bemutatnia. Az alkotások mérete kizárólag A/4 vagy A/3 méret lehet. A pályamunkákat a Kiskőrös Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságához kell eljuttatni, az alkotó adatainak feltüntetésével.
A beküldési határidő: 2018. április 09.

Kiskőrös Rendőrkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztály

MEGOSZTÁS