Az Orgoványi Művelődési Ház nagytermében, 2018. március 10-én délután ünnepélyes
keretek között nyitották meg Gálné Farkas Tünde, „A Nő ezer arca…” című
festménykiállítását.A megnyitó az Orgoványi Általános Iskola és Zeneiskola énekkara szereplésével kezdődött,
majd pódiumbeszélgetésen, Tóth Klára kérdésein keresztül ismerhette meg a megjelent
közönség Gálné Farkas Tünde festőművésszé válásának útját és motivációit. Folytatásként a művésznő barátai, verses és énekes-zenés műsorral kedveskedtek az első kiállítását rendezőn művésznek.A kiállítás megnyitó Gellért Imréné Etelka a tárlatlátogatók mellett, külön köszöntötte
Harsányi Zsuzsa festőművészt, a pasztellképek elismert alkotóját, Gálné Farkas Tünde
tanárát és mentorát. A tanítvány is a pasztellkréták használatával készíti képeit.
A kiállításon bemutatásra kerülő 36 kép két év alkotó munkának a terméke, melyeknek témáit a tájkép mellett leginkább a portréfestés adja, ahol a belső tartalmak és érzések kifejezése is helyet kapnak.A megnyitó további része a képek megtekintése mellett, a művész és a vendégek közötti
kötetlen hangulatú beszélgetéssel folytatódott. Gratulálunk az alkotónak!
A kiállítás 2018. március 21-ig tekinthető meg a művelődési ház nyitvatartási ideje alatt.

-Hirdetés-

-fg-

MEGOSZTÁS