A Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület szervezésében, a Fülöpszállás Községi Önkormányzat támogatásával, együttműködésben a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságával (KNPI), 2018. március 14-én, Kutyák alkalmazása a természetvédelemben címmel, bemutatóval egybekötött előadást tartottak a Fülöpszállási Közösségi Házban. A délelőtt folyamán az általános iskola tanulói három turnusban vettek részt a tájékoztatón.

-Hirdetés-

Az előadás bevezetőjeként Nagyné Grecs Anita, turisztikai referens adott tájékoztatást a programról, majd Gálos Anna, természetvédelmi területi felügyelő, a KNP Samu nevű méreg- és tetemkereső kutyájának a vezetője tartott előadást és bemutatót a kutyák gyakorlati feladatairól.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásban 2012 és 2016 között zajlott a Helicon LIFE projekt, melynek fő célkitűzése a parlagi sasokat érintő mérgezések visszaszorítása. Ennek eredményeként, méreg- és tetemkereső kutyás egység került létrehozásra, a mérgezések felderítésében részt vevő szakmai csoportok munkájának támogatása céljából. Az elmúlt három évben több mint 500 terepi felmérést és házkutatást hajtottak végre, s mintegy 200 védett állatot érintő bűncselekménnyel kapcsolatos tetemet, csalétket vagy nyomot találtak. Eddig, a MME alkalmazásában Deák Gábor vezetésével Falkó és Carló nevű kutyák álltak rendelkezésre. Samu, a német juhászkutya, 2017 decemberétől állt szolgálatba a KNPI működési területén.

Az előadást követően Gálos Anna a gyakorlatban mutatta be Samu fegyelmezettségét és ügyességét, aki rövid idő alatt megtalálta az elrejtett méreg minta-anyagot. A bemutató végén természetesen éltek a lehetőséggel egy kutyasimogatásra.

Az elhangzott tájékoztató mindenkire vonatkozó legfontosabb üzenete, hogy mérgezett tetem megtalálása esetén semmiképpen sem nyúljunk hozzá, hanem értesítsük a természetvédőket!

Az előadásról és a bemutatóról a Duna TV Családbarát Magazinja számára készült felvétel, amely előreláthatólag 2018. március 21-én kerül adásba.

-fg-

MEGOSZTÁS