Ezekkel a szavakkal jellemezte 1848. március 15-ét Barcsikné Weinhardt Éva, Bócsa alpolgármestere, iskolaigazgató. Az ünnepi beszéd a helyi ünnepségen, a Hungarikum és Civil Házban hangzott el. Az alpolgármester asszony fontosnak tartotta kiemelni, hogy március 15-e megünneplése a legújabb kori Magyarországon mindig sarkalatos kérdés volt. Természetesen 48 elemzésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a megelőző 25 évet, azaz a reformkort.
Az iskola tanulói, a szülők és az önkormányzat tagjai nagy számban vettek részt a nemzeti ünnep alkalmából tartott műsoron. Jó ötlet volt a szervezők részéről, hogy a beszédet egy kisfilm követte: a reformkori „előzmények gyors átismétlése”.
A műsor aztán innen folytatódott, mégpedig az ötödik évfolyam előadásában. A citerazene és a falusi jelenet mellé jól illeszkedett a Talpra magyar modern feldolgozása és a zárásként bemutatott pantomim jelenet. Bócsa pedig nem is lenne Bócsa, ha nem jelent volna meg a színdarabban a kisbéres, aki saját karikását ajánlja fel Kossuth Lajos seregének. Megható és tartalmas elem volt Horváth Zsolt versmondása, aki Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak c. versét adta elő. Zsolt korábban amatőr színjátszó volt. Fellépése azért is dicséretes, mert a műsor egyik szervező tanárnőjének, Horváth-Mucsi Tímeának a férje.
Az ünneplő tömeg ezután a közeli kopjafához vonult, ahol az önkormányzat, az iskola, valamint családok és egyesületek helyezték el az emlékezés virágait.
Káposzta Lajos
