A Hufbau-Akker építőpontjai immáron 28 éve alapkövei Magyarország meghatározó, legnagyobb múltra visszatekintő építőanyag-kereskedelmi franchise hálózatának, a HUFBAU Kft-nek. Az Akasztóról induló, ma már kecskeméti, kiskőrösi és soltvadkerti építőpontokkal rendelkező vállalat egy nagyszabású rendezvénnyel köszönte meg kiemelt partnereinek, hogy a válságban is kitartottak mellettük és 2017-ben is őket választották. Az eseményre március második hetében Jakabszálláson, a reptérhangárban került sor, amire a vezetőségi beszédek mellett ebéddel, illetve zenés műsorral készült a Hufbau-Akker. Utóbbiról az Ismerők Arcok együttes és Csík János, a Csík Zenekar énekese gondoskodtak.

-Hirdetés-

Endrődi Ferenc, a Hufbau-Akker ügyvezető tulajdonosa mindenek előtt elárulta: a Hufbau-Akker közvetlen kereskedelmi forgalma az elmúlt évben, a tervezett 1 milliárd forint helyett 2,6 milliárd forinttal nőtt. Ennyire pozitív eredményre ők sem számítottak – mondta az ügyvezető. Majd hozzátette: a siker titka a minőség. „Minőségi kapcsolat a vevőkkel, a beszállítókkal, a dolgozókkal, valamint a minőségi termékek. Ezt szem előtt tartva sikerült 2011-ben, a gazdasági válság ellenére is megnyitnunk a kiskőrösi áruházat, amely azóta is népszerű a környékbeliek körében. Hiszem, hogy a siker záloga az emberekben is rejlik: a szakmai tudás, amely megtanulható, mindössze a nyújtott teljesítmény 20%-át adja. A tulajdonságok, kompetenciák sokkal fontosabbak: ezek jelentik a 80%-ot. Embercentrikus cégként a válság előtti 115 dolgozóhoz képest, mostanra 145 embernek tudunk munkát adni.” – adott képet a jelenlegi csapatról Endrődi Ferenc. Akitől azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy ehhez a sikerhez hozzájárult az is, hogy a vezetőség mindig a jövőbe tekintett és az abban rejlő lehetőségeket kereste: bázisszemlélet helyett akkor és azóta is a tervszemlélet jellemzi a céget.

Ezt támasztja alá a folyamatos oktatás, képzés biztosítása, amelynek eredménye nagyban hozzájárul a sikeres vevőkiszolgáláshoz, a kialakított színvonal és értékrend megőrzéséhez. A tanulás legalább addig kiemelt szerepű lesz a cég életében, amíg el nem érik a „2P”, a profit és a profizmus maguk elé kitűzött színvonalát. Ez azért is fontos, mert ma már nem elég, hogy egy vevő elégedett legyen. Lelkessé kell tenni, hogy meséljen a vásárlási élményről, hírét vigye a cégnek – vallják.

A cég vezetője megköszönte partnereinek az elmúlt években tanúsított kitartásukat és a közös munkát – ennek nyomatékosításaként közülük mindannyian hűségoklevelet kapnak.

Záróakkordként Endrődi Ferenc elmondta, hogy a közös érdekek szem előtt tartásával, együttműködéssel, a beszállítói és vevői egység megteremtésével, a magyar piaci igényekhez való alkalmazkodással további sikerek, fejlődés, újabb építőpontok és áruházak nyitása, és még legalább ennyi virágzó év állhat a cég előtt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén két további áruházat nyit a cég Soltvadkerten és Kecskeméten.

Sajtóközlemény

MEGOSZTÁS