A bócsai evangélikusok létszámukat tekintve kis gyülekezetet alkotnak, viszont lassan az egész falu felfigyel arra a sürgés-forgásra, mellyel felpezsdítik a közösségi életet. Mióta saját lelkészt kaptak az öt éve itt lakó fiatalember, László Lajos személyében, egyre több rendezvényen jelennek meg, illetve szervezik saját programjaikat. Az őszi böllértalálkozón már több alkalommal szerepelt az „Evangélikus Hurkagyár” csapata, idén pedig gyülekezeti keretben tekintették meg a kecskeméti Cifra Palotában kiállított Seuso kincseket.

-Hirdetés-

A gyülekezet első tagjai az évszázadok során vadkerti és kiskőrösi sváb illetve tót kirajzás nyomán telepedtek le Bócsán. 1949-ben kinyilvánították szándékukat az önállósodásra, majd az 50-es években saját gyülekezeti házat és lelkészlakást építettek. A 70-es évek lelkészhiányos időszakától kezdve ismét Soltvadkert látta el a bócsai hívek lelkigondozását — egészen 2013-ig.

Erre az évre is emlékezett Gáncs Péter. a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke múlt vasárnapi prédikációjában, amikor is nagy ünnepe volt a bócsai evangélikusoknak: „Az egy bátor kezdet volt!” — emlékezett a kivetített képek alapján az igehirdető. „Megtaláltuk azt a lelkészt, aki budapesti létére vállalta a munkát és a megmérettetést egy kis faluban, ahol ráadásul az emberek jelentős része tanyán lakik és dolgozik. Ahhoz azonban, hogy mindez sikerüljön, kellett a bócsai 160 evangélikus szeretete és áldozatvállalása is. Tázlárral közösen megteremtették azt a környezetet, ahol lehet és érdemes lelkészként dolgozni.

És hogy mitől volt nagy ünnep ez a vasárnap? Most tett esküt az új presbitérium, azaz a gyülekezet világi elöljárósága. Az istentisztelet követő közgyűlésen a további tervekről is szó esett: a bócsaiak szeretnék kibővíteni az imaházat, ami — bár kedves épület — de már korszerűtlen és gyakran kicsi. A tervek már készen vannak és országos támogatás is akadt rá. Azonban az építkezés költségeinek nagy részét még így is elő kell teremteni, amire téglajegyeket bocsájt ki a gyülekezet. Szőke-Tóth Mihály polgármester köszöntőjében megígérte, hogy a községi önkormányzat erejéhez mérten igyekszik majd támogatni a nagy elhatározást.

A bócsai evangélikus presbitérium tagjai

1./ Csipkóné Veiszhab Ildikó
2./ Gáspár Endre
3./ Gillich Sándor
4./ Kalmár Istvánné sz.: Vida Judit
5./ Kőhegyi Gáborné sz.: Pohankovics Erzsébet – pénztáros
6./ Péczka Melinda
7./ Petróczi Balázsné sz.: Hachbold Éva
8./ Tóth Márta – jegyző
9./ Veiszhab György
10./ Vida György – felügyelő
11./ Vida Györgyné sz.: Haskó Zsuzsanna

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS