Mint minden évben, idén is március 23-án ünnepli a Meteorológiai Világszervezet, a WMO 191 tagja és a meteorológusok világméretű közössége a Meteorológiai Világnapot. A 2018-as világnap témája: „Időjárás és éghajlat: készen állsz a változásra?

 

-Hirdetés-

1950. március 22-én alakult meg Genfben a Meteorológiai Világszervezet (WMO). Az új közösség a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet (IMO) utódaként látta meg a napvilágot, mely már 1873 óta működött. A korábbi szervezet (IMO) inkább csak a tudósok társaságaként működött, nem az országok meteorológiai szervezeteit fogta össze.
A megalakulást követően már másnap életbe is lépett a szervezet alapokmánya, ennek emlékére határozták el 1960-ban a meteorológiai világnap megünneplését, melyet azóta minden évben március 23-án tartanak.

A WMO mára már nemzetközi szervezetté nőtte ki magát, melyben az egyes országok kormányszinten képviseltetik magukat. Tevékenységi körébe elsősorban a meteorológiai szolgálat világméretű kiépítése, a tagországok közötti gyors – időjárással, valamint éghajlati, hidrológiai és környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos – információ-cseréjének megszervezése tartozik. A szervezet elsődleges célja a meteorológiával foglakozó szakemberek összefogása, valamint a különálló kisebb meteorológiai szervezetek közötti nemzetközi együttműködést kiépítése. A szervezet az időjárás, az éghajlat, a hidrológia, a vízkészlet-gazdálkodás, és a környezetvédelem kérdéseivel foglalkozik.

A WMO célkitűzései közé – többek közt – az alábbi feladatok tartoznak:

Elősegíti a világméretű megfigyelési hálózatok kiépítését, támogatja a gyors meteorológiai és kapcsolódó információk cseréjét a tagországok között. Kutatásra ösztönzi, képzi a meteorológus szakembereket, segíti az országos szervezetek közötti koordinációt nemzetközi szinten. A WMO-nak jelenleg 191 tagja van szerte az egész világon.

A Meteorológiai Világnap alkalmából az Országos Meteorológiai Szolgálat 2018-ban is többféle pályázatot hirdet. Ismét várják a rajzokat és fotókat, illetve idén első alkalommal a meséket és time-lapse videókat is. A világnap idei jelmondata, amely egyben a pályázatok témája is: „Időjárás és éghajlat: készen állsz a változásra?”. Bővebb információk a honlapon: https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/index.php?id=2108. 

Forrás: https://www.met.hu, https://www.idokep.hu

MEGOSZTÁS