Főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános és Lei János plébános ez alkalommal közösen tartotta a császártöltési Virágvasárnapi szentmisét.
A keresztény ünnepkörben a Húsvét előtti vasárnap jelenti a nagyhét kezdetét, a virágvasárnapot. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon.
Az ókori szokás szerint a nagy tiszteletnek örvendő személyek útját befedték, ezért Jézus érkezése előtt faágakkal, pálmaággal borították be az utat. Ezen hagyomány megőrzéseként, jelképes megemlékezéseként barkaszentelést tartanak a templomokban – magyar néphagyomány szerint a betegség, vihar, jégeső ellen.
A császártöltési Római Katolikus Templom előtt Főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános megszentelte az összegyűjtött barkaágakat és a hívek egy-egy ággal vonultak be a misére.Az templomi énekkar a Passió eléneklésével emlékezett meg Jézus szenvedésének és keresztre feszítésének történetéről. A Virágvasárnappal kezdődően a hívek lelkiismeret-vizsgálatot végeznek, hogy Húsvét vasárnapján tiszta lélekkel örvendhessenek a Megváltó feltámadásának.
A.S.E.