A katolikus egyház legfontosabb ünnepén, Nagyszombaton Krisztus szenvedéséről és haláláról emlékezünk meg. Ezen a napon esti vigília-szertartást tartanak a templomokban, mely a kereszténység legnagyobb örömhírét jelenti: „Jézus feltámadt a halálból és mindenkit meghívott az örök életre”.

-Hirdetés-

A császártöltési katolikus templom előtt március 31-én Főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános a tűzszentelés szertartásával kezdte meg a húsvéti nagyszombati vigíliát.A húsvéti gyertya, mely tömjénszegekkel szimbolizálja Jézus sebeit, a szent tűz lángjával fellobbant, ezzel jelképezve a fény megjelenését. Főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános és a ministránsok a hívekkel együtt követve a húsvéti gyertya fényét vonultak be a sötét templomba. Majd ezt követően a húsvéti gyertya lángját szétosztva a hívek mécseseit is meggyújtották.

A feltámadás és ezzel együtt a remény, a fény újra visszatért az emberek életébe, így ez jelenti az örömünnep kezdetét.A prédikáció után visszatértek a harangok Rómából, ezzel véget ért a gyász, a csönd és a sötétség időszaka.

A vigília-szertartás befejezéseként közép-európai hagyomány szerint a hívek kiviszik a föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. „Az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!”

A.S.E.

MEGOSZTÁS