A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulójában a dobogós helyekért küzdő Kecel FC gárdája hazai környezetben lépett pályára. A találkozó előtt a keceliek tavasszal két döntetlen mellett egy győzelmet arattak.

-Hirdetés-

A „húsvéti” forduló alkalmával a 3. helyen álló keceliek a 7. helyezett Bácsalmás csapatával mérték össze erejüket, mely találkozó 2-2-es (0-1) döntetlennel zárult: Eifert – Nagy G., Sendula J., Vata Z., Herczeg P. (Papp), Kerezsi (Herczeg R.), Urlauber, Gazsi, Sendula P. (Szabó T.), Varga S., Bajnok. Edző: Kis Péter. Az első félidő kevés gólhelyzetet hozott, mely során a 20. percben egy nagy védelmi hiba után szerezte meg a Bácsalmás a vezetést (0-1). A bekapott gól után enyhe mezőnyfölényben játszott a Kecel gárdája, de a szünet előtt nem sikerült a kapuba találniuk. A második félidő elején gyorsan egyenlítettek a hazaiak Bajnok Noel találatának köszönhetően (1-1). Úgy tűnt, hogy a hazaiak akár megfordíthatják a mérkőzés állását, de a vendégek szervezetten védekeztek és a kontratámadásaik állandó veszélyt jelentettek. Az 54. percben egy újabb nagy védelmi hiba miatt szerezték meg a vezetést a bácsalmásiak (1-2). A vezetést biztosan őrizte a vendég gárda, miközben a hazaiak nem tudtak igazán veszélyesek lenni a kapura. A 65. perc nagy fordulatot hozott a mérkőzésen. Ekkor a bácsalmásiak közül Baranyai Dávid Mihály asszisztenst megsértette Nébl Martin, ami miatt Antal Péter játékvezető kiállította. Az eset után reklamált a játékvezetőnél a vendég csapat részéről Jenei László, aki a történtek miatt megkapta második sárga lapját, így is a kiállítás sorsára jutott. A kettős emberelőnyben játszó keceliek védelme a 67. percben ismét nagy hibát követett el és a hazaiakat csak a kapufa mentette meg az újabb bekapott góltól. Hiába voltak emberelőnyben a keceliek, a támadójátékban nem volt átütőerő és sokáig úgy nézett ki, hogy vereséget szenvednek. A 87. percben a vendégek kapusa szabálytalansága miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Vata Zalán értékesített (2-2). A mérkőzés hosszabbításában a keceliek előtt adódott egy nagy helyzet, az utolsó másodpercekben pedig a bácsalmásiak hagytak ki szűzszázalékos ziccert. A végjátékot tekintve a hazaiak örülhettek jobban a döntetlennek. A találkozó vége után a felfokozott hangulatban zárult találkozó után a játékoskijáróban kisebb verekedés tört ki, de a rendezők segítségével sikerült megfékezni az indulatokat.

Ifjúsági eredmény:
Kecel FC-Bácsalmás 1-3 (1-0)

Gólszerző: Sipos Jenő.

A felnőttek jelenleg a 3. helyen vannak 31 ponttal, az ifjúságiak pedig a 12. helyen vannak 9 ponttal.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS