2018. március 23-25-én, Lakitelek Népfőiskolán a települési értéktárak kialakításának eddigi tapasztalatairól rendezett szakmai konferenciát az NMI Művelődési Intézet, bemutatva a terület már kialakult Kárpát-hazai jó gyakorlatait. A szakmai konferencia célja a települési és külhoni értéktárak kialakítása, felépítése során keletkezett tapasztalatok összegzése volt.

-Hirdetés-

Hazánkban és a határon túli területeken fellelhető jó gyakorlatok megvalósítóit képviselőknek lehetőségük volt a tapasztalatcserére, a hungarikum mozgalom szellemében a településeket további együttműködés kialakítására biztatta annak küldetésével, hogy minden értéknek legyen közössége – ahogy a konferencia mottója is szólt. A meghívott települések (49 település) pénteken értékasztalokat állítottak fel, ahol bemutatták településeik értékeit.

A konferencia résztvevőit Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a rendezvénynek otthont adó Lakitelek Népfőiskola elnöke, Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára, valamint Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója köszöntötte. A szombati nap előadásokkal telt, melyet Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár és dr. Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora nyitott meg gondolatébresztő előadásával.Bács-Kiskun Megyét a konferencia előadásaiban Szank települése képviselte. A vasárnapi műhelymunkában Jászszentlászló a Közösségi értékgyűjtés, míg Soltszentimre a Fiatal értékőrzők műhelymunkában volt felkért hozzászóló. Az este a további együttgondolkodásé, beszélgetéseké volt. Sok hasznos ötlettel, tapasztalattal lettünk gazdagabbak egymás településeinek értékét megismerve.

Schantlné Farkas Julianna /„Csonka-torony” Alapítány/

Fotó: MJ

MEGOSZTÁS