Április 22-én Kecel újratelepítésének 284. és várossá avatásának 25. évfordulója alkalmából  ünnepi képviselő-testületi ülés volt a Városi Könyvtár és Művelődési Házban.

-Hirdetés-

Kecel Város Önkormányzata nevében Gyalogné Klajkó Eszter rendezvényszervezési referens köszöntötte a megjelenteket.

Az ünnepi műsor részeként Bokor Barbara és Varga Dorka, az Újfalusi Óvoda nagycsoportosai Matos Maja versét mondták el. Haszilló Ferenc polgármester a köszöntő szavak után méltatta az ünnep jelentőségét, majd sor került az ez évi kitüntetések átadására.

Már hagyomány, hogy minden évben április 22-én, a település születésnapján adják át a képviselő-testület díjait, elismeréseit. A keceli lakosok által benyújtott javaslatokról a képviselő-testület januárban döntött, és 2018-ban a következő elismeréseket adományozta.

Kecel Város Képviselő-testülete dr. Csapi Géza részére „Kecel díszpolgára” címet adományozott a lakosság érdekében, az egészségügy területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

A város díszpolgárát Dr. Fang Simon, a Magyar Gyógyszerész Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte.

Kecel Város Képviselő-testülete Illésné Márin Éva részére „Kecel díszpolgára” címet adományozott a település fejlődése, valamint a lakosság érdekében végzett kiemelkedő oktatási, nevelési tevékenysége elismeréseként.

A keceli Musical stúdió tagjai és Éva néni 27 éve végzett ének-zene tagozatos tanítványai egy közös dallal köszöntötték a friss díszpolgárt. A Valahol Európában című musicalből „A zene, az kell” c. számot énekelték, ezzel fejezve ki hálájukat és szeretetüket.

Kecel Város Képviselő-testülete Stalter Antalné részére „Kecel Városáért” kitüntetést adományozott a város fejlődése érdekében, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése terén kifejtett kimagasló érdemei elismeréseként.

Berger Rebeka 3. osztályos és Benyeczki Anna 4. osztályos tanuló német nyelven szavalt egy-egy verset.

Kecel Város Képviselő-testülete Csík József részére „Év vállalkozója” kitüntetést adományozott sikeres vállalkozói munkásságáért, Kecel város jó hírének öregbítéséért.

Nagypapáját verssel köszöntötte Csík Máté, a Nyírjesi Óvoda nagycsoportosa. Előadásában Horváth Imre: Ha felnövök… c. költeménye hangzott el.  


Kecel Város Képviselő-testülete Matos Józsefné Matos Maja részére „Pro Cultura” kitüntetést adományozott a város kulturális fejlődése érdekében kifejtett kiemelkedő művészeti és közösségfejlesztő tevékenysége elismeréseként.

A Keceli Polgárőr Egyesület Pásztor Jánosné és Szőke Judit részére Kecel város közrendje és közbiztonsága érdekében végzett kimagasló társadalmi tevékenysége elismeréseként az „Év polgárőre 2017” kitüntetést adományozza.

Az „Év polgárőre” kitüntetéseket Pintér Csaba, az egyesület tiszteletbeli tagja és támogatója, Orcsik István, a Keceli Polgárőr Egyesület elnöke, valamint a polgármester úr adta át.

Kecel Város Önkormányzata minden év januárjában pályázatot ír ki „Erre is emlékezem” címmel, melyen keceli vagy hajdani keceli lakosok tollából származó, a városhoz kötődő írással lehet részt venni. A pályázatra az idei évben négy pályamunka érkezett, melyet a háromtagú zsűri összesített véleménye alapján jutalmaztak.

Első helyezett lett P. Csengődy József élete, munkássága c. írás, melyet Weinhardt Jánosné adott be.

Második helyen foglal helyet a további három pályamunka: Az Önéletírás c. munkát Breznyán Istvánné készítette.

Csillogó szemek címmel, az emberi élet nem várt sorsfordulóiról írt Stencelné Borbényi Ildikó, és Hajrá, Kecel! címmel a város futballtörténetéről szóló összefoglaló Udvarhelyi István tollából született meg.

Végezetül ajándékkal köszönték meg a zsűri – Szedres Károlyné, Tihor Lászlóné és
Kiss Csaba – munkáját.

A Szózat elhangzása után az ünnepség zárásaként a vendégek elhelyezték virágaikat Patachich Gábor érsek szobránál.

V.E.

MEGOSZTÁS