2018. április 27-én, immáron 11. alkalommal rendeztük meg Császártöltésen a Német nemzetiségi és német versmondó versenyt.

-Hirdetés-

10 település képviseltette magát: Baja, Vaskút, Harta, Hajós, Nemesnádudvar, Érsekhalma, Kiskunhalas, Soltvadkert, Kiskőrös és Császártöltés 51 jól felkészített tanulóval. Az idei évben is nehéz dolga volt a zsűrinek: Kőműves Péter, Kőműves Péterné, Ruffné Stadler Jusztina, Stadlerné Csányi Éva, hiszen mind nyelvjárásban mind irodalmi német nyelven is kiváló produkciók hangzottak el.

A császártöltésiek közül Gatter Kitti 2. osztályos tanuló (felkészítő tanár.:Schuszterné Bárh Éva)  nyelvjárás kategóriában 2. helyezést ért el. Ügyesen szerepelt az első osztályos Albert Noémi is (felkészítő tanár: Barabás Józsefné). Gratulálunk!

A verseny tanulóinak igen színes programot állítottunk össze. Lehetőségük volt barkácsolásra, díszíthettek bögrét Hidasné Márin Magdolna segítségével, valamint kékfestő mintával köveket festhettek Koch Barbara és Rácz Hajnalka vezetésével. A zsűri értékelése után Áprily Géza érkezett hozzánk, aki jódlizott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Az idei évben sem maradhatott el egy hagyományos császártöltési kalács sütése. Schuszter Istvánné és Koch Teréz 115 tojás felhasználásával „Paurkiáhlát” sütöttek a vendégeknek, ami igen nagy sikert aratott.

A vendéglátást és a versenyző gyerekek könyvjutalmát a Csengőszó iskolai alapítványnak és Dóráné Heibl Anikónak köszönhetjük.

Herner Melinda és Koch Teréz a versenyt megelőzően idejüket nem kímélve „Tschasartet” feliratú kulcstartókat készítettek a gyerekeknek és az őt kísérő pedagógusoknak.

Továbbá köszönjük a Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint Stadlerné Csányi Éva támogatását.

Reméljük mindannyian jól érezték magukat és viszik tovább Császártöltés jó hírét.- mesélte Schuszterné Bárth Éva német tanárnő a VIRA Magazinnak. 

A.S.E. 

MEGOSZTÁS