A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre került a Tabdi Retró majális, a helyi focipályán.

-Hirdetés-

Az idő is kedvezett a falu lakóinak, így kellemesebben telt a nap. Büfé is rendelkezésre állt, amit az SZMK-s szülők szerveztek, s az így befolyt pénzt az iskolásoknak gyűjtötték. Reggel 9-től kezdődtek a programok: volt lovaglás, s lovaskocsizás a falu körül. Rendelkezésre állt egész nap pingpong, röplabda, tollaslabda.

Aktívak voltak az emberek mindenben részt vettek. Főzőversenyt is szerveztek, amelynek eredményhirdetésére délben került sor, többféle ételt is főztek a csapattagok: paprikás krumplit, pörköltet s egy tejszínes gombás ragut. 4 csapat közül Krizsán Attila csapata nyerte meg a versenyt, majd aki szeretett volna megkóstolhatta a finomságokat.

A finom ebéd után 13 órakor a résztvevők közösen díszíthették fel a majálisfát. Elég leleményesek voltak a falu lakói még mások nyakába is bele-beleültek, csak hogy minél szebb legyen a falu fája. Kicsik, s nagyok egyaránt segítettek benne. Ez idő alatt festett kavicsokat lehetett készíteni Torgyik Timeával, ahol nagyon szép színesebbnél színesebb kövek is készültek, itt mindenki kiélhette kreativitását.
Mindezek után sorversenyt rendeztek gyerekeknek s felnőtteknek egyaránt. Lelkes csapatok álltak össze, mindent beleadva a győzelem érdekében. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, a felnőttek pedig újra gyerekek lehettek. A csapatok a Garden Juice által kapott üdítőket vihették haza jutalom gyanánt.
A nap végén a falu lakói a kellemes fáradalmakat egy közös batyus szalonnasütés alkalmával vezethették le a tábortűz mellett.

K.E. 

MEGOSZTÁS