Orgoványon, 2018. április 27-én bensőséges ünnepség keretében avatták fel a felújított, az I. Világháborúban hősi halált halt 120 orgonányi emlékművét. Az 1925-ben állított emlékművet, az Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázatán elnyert támogatással, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a kivitelező kiskunfélegyházi Bozóki Testvérek Kőfaragó és Kereskedelmi Kft. közreműködésével újította fel az Orgoványi Önkormányzat

-Hirdetés-

Kürtösök és a Himnusz hangjaival kezdődött ünnepségen Gál Szilvia polgármester mondott, személyes hangvételű avató beszédet.

– A katonák, akiknek az emlékművénél állunk, a legtöbbet adták, amit egy ember adhat. Az életüket áldozták hazájukért, az otthonukért, a családjukért. A kollektív emlékezetnek kell átvenni és megőrizni hőseink emlékét, a nemzeti hagyományaink ébrentartását. Tiszteletben kell tartani múltunkat, mert jövője csak a múltját tiszteletben tartó nemzetnek lehet – emlékeztetett a polgármester. Megható személyes gesztusként diákok idézték fel a nagy háborút megjárt, de hazatért nyolc orgoványi katona emlékét.

Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, beszédében azt érzékeltette, hogy mennyire hiányozhatott a háborúban elesett orgoványiak munkája, a sok-sok gyermek, akik nem születhettek meg, mert a fiatalok odavesztek a háborúban.

Az emlékművet dr. Czár János katolikus plébános szentelte fel, valamint Prózsa István református lelkipásztor áldotta meg. Tóth Pist verssel, Végh Boglárka énekkel járul hozzá az ünnepség teljességéhez.A megújult emlékműnél Lezsák Sándor, Gál Szilvia, és Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés tagja helyezett el koszorút. Az iskola tanulói és a település emlékező polgárai pedig virágokat helyzetek el és mécseseket gyújtottak az emlékmű talapzatánál, a Szózat hangjaival végződött ünnepségen.

-fg-

MEGOSZTÁS