Solt Város Önkormányzat 2017 évben 10 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a TOP-1.4.1-15 azonosító számú, „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével – „Új mini bölcsőde kialakítása Solton” című projekt megvalósítására. A fejlesztés eredményeként a meglévő Vécsey Károly Óvoda 6320 Solt, Mester utca 24. szám alatt található székhely óvoda déli szárnyában két csoportszobás 7-7 fős mini bölcsőde került kialakításra.

-Hirdetés-

Solt Város Önkormányzat a Kormány és a település családpolitikai célkitűzéseit is figyelembe véve nyújtotta be pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságához, azzal, hogy a gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférést a település lakossága érdekében tovább javítsa.

A fejlesztés eredményeképpen 2018. szeptember 1. napjától összesen 14 fő 3 éven aluli gyermek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását, nevelését biztosítjuk az intézményben, ezzel is elősegítve a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatását, hiszen a bölcsődébe azon gyermekek vehetők fel, akiknek a szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerőpiaci részvételt elősegítő programban, képzésben vesznek részt, vagy betegség, egyéb ok miatt gyermekük napközbeni ellátásáról nem tudnak gondoskodni, és igazolják, hogy ők és gyermekük helyi lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult projekt eredményeképpen több mint 20 év után újra lesz bölcsődei ellátás Solton.

A 10 millió forintos európai uniós támogatás segítségével a meglévő épület déli szárnyának belső átalakítása történt meg, a mini bölcsőde működéséhez szükséges eszközbeszerzésre került sor.

A projektről bővebb információt a www.solt.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:
Krausz Henrikné dr. jegyző
Elérhetőség: 0678/486-014/134 mellék, solt.pohi@gmail.com

Fotók:T.M.E.

MEGOSZTÁS