Klebelsberg Kunó szavai ezek, amelyeket 1926. október 5-én  szeretett városa, Szeged egyetemének és gyermekklinikájának alapkőletételekor mondott.

-Hirdetés-

Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter életéről és munkásságáról a KÉSZ Keceli Szervezetének szervezésében dr. Hencz Péter szegedi nyugalmazott gyermekorvos tartott  előadást május 17-én a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Házban.

Dr. Suhajda János a KÉSZ elnöke köszöntője után röviden bemutatta az előadót,  dr. Hencz Pétert, aki Szeged közéletének jelentős személyisége. Gyermekorvosi, az újszülöttek ellátását irányító főorvosi tevékenysége mellett , egyebek közt kutatta a szegedi egyetem történetét, Klebelsberg Kunó munkásságát.

Klebelsberg Kunó  neve akkor vált híressé, mikor 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett.

A Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként Trianon után, a majd harmadára zsugorodott, kifosztott  ország megmaradásának egyetlen eszközét a kultúrában látta: „Nem a kard, hanem a kultúra teheti naggyá az országot.  Vagy megtartjuk legdrágább nemzeti örökségünket: műveltségünket, vagy törölnek bennünket az önálló nemzetek sorából és pusztulnunk kell erről a földről.”  Hallatlan munkabírással, széleskörű műveltséggel tevékenykedett a kultúra, az oktatás, a tudomány, az egészségügy, a sport területén.

Az előadás hallgatósága csak ízelítőt, gondolatébresztőt kaphatott a hazáját szerető, azért tenni is akaró és cselekvő  ember életéről, munkásságáról. Az egy óra még szinte arra is kevés volt, hogy az előadó felsorolja, mi-minden máig hatót alkotott, hozott létre a múlt század elejének lángelméje, aki a szegedi Dóm kriptájában nyugszik.

Dr. Hencz Péter előadása után Udvarhelyi István, címzetes, nyugalmazott keceli iskolaigazgató meghatottan emlékezett vissza életének, pályafutásának meghatározó helyszínére, a Kecel-polgárdi iskolára, amely a Klebelsberg-program keretében épült 5 000, tanyasi iskolák egyike volt.

V.E.

MEGOSZTÁS