„A Madarak és Fák Napjának célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom; különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint száz éves. Megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemei népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett “természetvédő” és “erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.” (Wikipédia)
A Császártöltési Bánátisok is ezt a hagyományt folytatják, 2018. május 25-én reggel vidáman mentek a Parkerdőbe, mert Madarak és Fák Napját tartottak. Az osztályfőnökök vezetésével a diákok több állomáson keresztül jutottak el a célig, ahol játékos feladatokat kellett megoldani. Vidáman, nevetve tolták egymást talicskában, gurították a bicikli kereket és jártak a mocsárban képletesen.
A délelőtt folyamán, mire kiért az összes nebuló elkezdődött az igazi verseny. Lekváros lepényevés, zsákban ugrálás és az osztályok között a kötélhúzás. A nagy vetélkedésben mindenki elfáradt és mire delet harangoztak a gyerekek jóízűen elfogyasztották a szülők által főzött ebédet. Változatos ételeket készítettek osztályonként: spagetti, chilis bab, hot-dog, pizza, gulyásleves, kalács és egyéb finomságok.
Délután a sok játék, foci és nevetés, beszélgetés után vidáman és fáradtan tértek haza.
A.S.E.