1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírták azt a szerződést, amely lezárta az első világháborút, egyben kinyilvánította az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését és a régi, nagy Magyarország felbomlását. 2010-ben törvénybe iktatták, hogy június 4-e a nemzeti összetartozás napja Magyarországon. Ez a nap a magyarság számára a szomorú, fájdalmas megemlékezés, a hazaszeretet és a testvériség napja, melyről a keceli Trianoni emlékműnél is megemlékeztek.

-Hirdetés-

Az ünnepi műsorban a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai működtek szerepeltek. Mucsi Anita 7. osztályos tanuló Juhász Gyula:Pozsony című versét, Garajszki Sára és Németh Anna 6. osztályos tanulók pedig Juhász Gyula:Trianon c. versét adták elő. Hunyadi Janka, a Magyarország című dalt énekelte el, fuvolán Grúber Noémi, a SZÓLAM Alapfokú Művészeti Iskola növendéke kísérte. A diákokat Ridegné Szilágyi Bettina és Illésné Márin Éva tanárnők készítették fel.

Ünnepi beszédet mondott Haszilló Ferenc, Kecel város polgármestere és Bányai Gábor országgyűlési képviselő.  Beszédükben a trianoni időszak eseményeit és napjainkat is meghatározó hatásait elevenítették fel, valamint a határokon is átnyúló magyarságtudatról és a nemzeti összetartozásról beszéltek.

A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat helyeztek el az emlékműnél.

Kecel Város Önkormányzata nevében Haszilló Ferenc polgármester és dr. Urbán Gábor aljegyző, az általános iskola képviseletében Ridegné Szilágyi Bettina és Illésné Márin Éva, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség nevében Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Kovács László, a keceli szervezet elnöke koszorúzott. A Jobbik Magyarországért Mozgalom keceli szervezete és ifjúsági tagozata koszorúját dr. Csapi Bence és Vulman József, a Keresztény Értelmiségek Szövetsége helyi szervezetének koszorúját Imre Károly és Zsámboki Mihály, valamint a keceli Tűzoltóság, a Kistérségi Nemzetőr Egyesület-Kecel és a Kárpát-medencei Vitézi Rend közös koszorúját Travnik János parancsnok helyezte el.

P.P.

MEGOSZTÁS