– fiatalabbaknak „Gumis Imre bácsi”
A legidősebb vállalkozó Bócsán minden bizonnyal Martin Imre, akinek a rendes nevét, ha nem is tudja mindenki egyből, de a fenti elnevezések szerint azonnal beazonosítják. Ötven évet a lakosság szolgálatában eltölteni nagy szó, pláne ha az ember a tisztességet tűzi ki mottóként maga elé.
Martin Imre 1946-ban született Soltvadkerten. De aztán úgy döntött a család, hogy a kisbócsai tanyasi élet lesz a jövő útja. Itt járta ki a 8 osztályt, majd szerelőnek tanult. És vajon mit tartogattak a 60-as évek egy friss szakember-jelöltnek? El lehetett menni a szocialista nagyiparba, akár Dunaújvárosba, Csepelre, esetleg más nagyüzembe. Vagy itthon maradni, és?… Erre az időszakra így emlékezik a mester úr:
-1965-ben végeztem el az iskolát, és hogy megfelelő gyakorlatot tudjak szerezni, Solton kezdtem el dolgozni. Ez tényleg a tapasztalatszerzésről szólt, mivel ott 7 Ft 50 fillér órabért fizettek. Ezzel akkoriban sem lehetett messzire menni.
1967-ben aztán kiváltottam a működési engedélyt és 21 évesen önálló lettem. Ez akkor nem volt jellemző ilyen fiatalon! A bócsai posta mellett építettünk családi összefogással két helyiséget, ahol megindult a vállalkozásom. Gumijavítással kezdtem el foglalkozni: kerékpár, motor, lovas kocsi és csettegő volt a fő profilom. A traktorokat a szövetkezetek még saját maguk szervizelték.
– Egyenes volt az út a sikeres vállalkozásig?
-Az volt a szándékom, hogy az legyen. 1970-ben sikeres mestervizsgát tettem. Aztán bevezettek egy kísérleti „forgalmi adót”, amelyet bizonyos géptípusok és gumijavítás után kellett fizetni. A maszek (= magán szektor) bizonyos szinten ellenségként volt kezelve. Nem dolgozhattak állami szektornak és szövetkezetnek. Viszont a munkánkra szükség volt, így születtek áthidaló megoldások: elvégezték a munkát az állami vállalatnak és más úton kapták/kaptuk meg pénzt érte. Végül a 15 %-os, hátrányosan sújtó forgalmi adó talán egy évig volt érvényben és a 70-es évek második felére a világ is szabadabb lett.
-Miért lett szabadabb?
-Talán az állam is rájött arra, hogy a kisiparos fontos láncszem a lakosság ellátásban. Sohasem leszünk konkurenciája a szocialista nagyüzemnek, és „nem veszélyeztetjük a rendszert”. A másik, hogy az emberek egyre gazdagabbak lettek: például a lakosság számához mérten az évtized végére Bócsán volt a legtöbb személygépkocsi a kiskőrösi járásban.
-Jó, ennek az volt az oka, ami ma is sok mindent megmagyaráz Bócsával kapcsolatban: a lakosság nagy része tanyán élt akkor is, most is!
-Igen, de ami ezzel együtt járt, az a szervizelés. Ekkor vásároltam a gumiszerelő és centírozó gépet. Néha gondok voltak az alkatrész beszerzéssel, de gyarapodtunk. Nem csak én, hanem az egész falu! Fellendült a forgalmam, jegyezték a nevem és több híres ember is megfordult nálam.
-Nocsak, ki tévedt el Bócsán?
-Nem eltévedt, hanem lerobbant. Bessenyei Ferenc, a jeles színművész Kiskunhalasról, egy lovas rendezvényről ment hazafelé vasárnap, és az utánfutónak szétment a kereke. Kicsit komplikált volt a munka, de megcsináltam. Annyit kértem érte, mint más ilyen munkáért. Persze adott borravalót busásan, amit alig akartam elfogadni. „Ezt én szívesen adom, fogadd el!” — Mintha apám szorított volna meg.
Lehetett éjszaka vagy hétvége, aki szerencsétlenül járt és bejött, annak segítettem. És noha tudtam, hogy ezzel az idegennel, külföldivel vagy éppen látszatra is gazdag emberrel nagy eséllyel többé nem találkoztam, soha nem húztam le senkit: mindig az elvégzett munka szerint kértem a fizetséget és nem többet. Pedig akkor nem hozták helybe a gyártótól a gumiabroncsokat és a ragasztóanyagot: sok mindenért magamnak kellett elutaznom Budapestre és beszerezni.
-Nem ment a sok munka a család rovására? Hiszen 1972 óta házas ember.
-Nagyon sokat köszönhetek feleségemnek, Mészáros Máriának, akit egy bálban ismertem meg. Három gyereket neveltünk fel tisztességes embernek, ahogy engem is a szüleim. Mellettem álltak, a célok nekik is fontosak voltak. 1994-ben költöztünk a Kossuth utcába, ahol töretlen lendülettel dolgoztam tovább. 2005 körül aztán rakoncátlankodni kezdett az egészségem. Azóta csak délelőttönként dolgozom. Bár van másfél hektár szőlőm is, de azt már tényleg nyugodt tempóban művelem. Így már kiegyensúlyozottabb az élet, és mindig örömmel találkozom 4 lány- és 4 fiúunokámmal. Vallom, hogy tisztességes munkával is meg lehet élni, ezt akarom nekik továbbadni.
Káposzta Lajos
