2018. június második hétvégéjén elég nehézkesen indult a Falunap a rossz idő miatt, de tulajdonképpen még kedvezett is a falu lakóinak. Voltak, akik felkészültek minden eshetőségre és gumicsizmába bújva jöttek ki, őket semmi se hátráltatta. Délután kisütött a nap, így az elmaradt programokat be tudták pótolni. Nagyon sokan kijöttek megnézni az óvodások és az iskolások előadását, akiknek nagy sikere volt, hiszen csodás produkciót adtak elő.

-Hirdetés-

 

A Tabdi Csillagok műsorában Léder Kornália érdemel elismerést, ahol azok a diákok is felléphettek, akik már nem Tabdira járnak. Egész nap rendelkezésre álltak a különböző  népi fajátékok a gyerekeknek, íjászkodás a Vadkerti Hunok Hagyományőrző egyesületével, pásztor kiállítás Suhajda Simon gyűjteményéből és még egy büfé is rendelkezésre állt, ahol mennyei kolbászt, lángost  és aprósütemények közül lehetett választani.

Ellátogattak hozzánk Kaskantyúról a Harmónia Otthon dolgozói, akik saját kerámia termékeket is árultak. Tabdi KSE és a Kecel szenior Megyei III. osztályú mérkőzést játszottak. Mind a két csapat nagyon ügyesen küzdött, végül a kupát tabdi csapata hozta el 3-1-es győzelem után.

Lovasbemutató volt ahol ifjak s nagyok is bemutathatták tudásukat. A legifjabb lovas Horváth Hanga 1,5 évesen is megülte a lovat anyukája és apukája segítségével, majd tűzet gyújtottak, hogy a Tabdi Tűzoltó Egyesület bemutathassa, mit is csinálnak bevetés közben. Behajtottak a Tűzoltó kocsival onnan kiugorva egyből összerakták a tömlőket, s kirohantak a tűzhöz, még a kicsik is segítettek nekik.

Ezt követően a Nevess a Tabdi színjátszókkal-vidámpercek, komédiás előadást nézhették meg az érdeklődők, ahol az igaz „szerelmet” mutatták be a csapattagok. Könnyüket törölgetve nevettek a nézők az előadáson. Mindezek után Jenei Gábor és Szeredy Krisztina a Madách Színház fiatal sztárjainak: Operett és Musical előadóestjével folytatták a napot. Sajnos ekkorra megérkezett a vihar, de ez se rontotta el a falu lakóinak kedvét énekkel besegítettek s tánccal kísérték végig a műsort a gyerekek s felnőttek egyaránt.

De sajnos az idő nyert, leszakadt az ég, ezért mindenki gyors kocsiba vagy a sátrak alá bújt. De még ez sem vethetett véget a Falunapnak, hiszen a Mon Cherry zenekar már bent a Faluházban folyatta tovább az előadást, ahová behurcolkodtak a szervezők is. Így ott folytatódott a hajnalig tartó mulatság a Napos Oldal együttes koncertjével. Aki akart még a Tex-Tan-ban is mulatozhatott.

K.E. 

MEGOSZTÁS