A Múzeumok éjszakája keretében a keceli Városi Múzeum is csatlakozott a Családok éve programsorozatához. Benyák Ferenc múzeumigazgató köszöntőjében elmondta: A téma adott volt: a család. Mi sem fejezhette volna ki jobban a családot, mint  egy gyermekekről szóló kiállítás. Ötvös Márton ötlete alapján hazai forrásból merítve a múzeum dolgozói Nánai István fényképész mester 1962-es évekbeli gyermekfotóiból válogattak, és tárták a látogatók elé „Ilyenek voltunk” címmel.

-Hirdetés-

Varga Eszter alkalmazott fotográfus és óvodapedagógus nyitotta meg a kiállítást. Nánai István munkásságáról, a gyermekfotózás érdekességeiről beszélt. A  képek nyomán rég letűnt idő emlékeibe tekinthettek vissza a szemlélődők.

A program második kiállításán Filus Nándor egyedi vasszobrai „Képzelet vasszárnyakon” „Újragondolt régi tárgyak” címmel kerültek bemutatásra. Lehetett volna Keceli Ikarosz a kiállítás címe, mert a szárnylás, a nehézségi erő legyőzése, az örök emberi vágy, hogy a mindenséghez vagy az Istenhez közelebb repüljön. Ezek a vasszobrok hasonló dologról szólnak. A kiállítás lényege az értékőrzés, alkotás, a szépség létrehozása és átadása másoknak. Filus Nándor tehetséggel, kreativitással megáldott család tagja. Az értékek megőrzésében, és mások számára bemutatásában elévülhetetlen érdemei vannak a családnak. „Nem dobunk el semmit, jó lesz az még valamire.”  A tehetség, a művészet, a fantázia, a kreativitás, a szív, a lélek és a kézügyesség a mások által már kidobott, rozsdás vasakból, a rideg fém tulajdonságaival ellentétben puhaságot, kedvességet a játékosságot hozzák elő. Így lesz a lapátból, ásóból, vasvillából, fűrészlapból szarvas, madár, virág, bagoly, cica, bogár és társai. Modern informatikai kifejezéssel élve „mentés másként”. A cél: megmenteni a régit és alkotást művészetet létrehozni, mint ahogy Filus Nándor és ez a kiállítás teszi. – Dr. Borbényi Ilona ezekkel a mondatokkal nyitotta meg a kiállítást.

Mindkét tárlat augusztus közepéig tekinthető meg a múzeumban.

Az est folyamán keceli fiatalok műsora színesítette a programot. Mizser Réka és Sendula Jázmin a Halas Fitness Egyesület keceli növendékei mutatták meg tehetségüket. Mizser Róbert népi hegedűjátékával szórakoztatta a népes közönséget.

Kedves meglepetés volt a közönség számára Elzi’s Friends együttes előadása. A  keceli származású Szabó Elza, az együttes énekesnője a „haza jöttem, itthon vagyok” érzésével, felszabadultan mutatta meg tehetségét, varázsolta el csodás előadásával a jelenlévőket.

Következett a Szent Iván éj elmaradhatatlan mozzanata a tűzgyújtás. Az átugrás helyett jólesett mellette felmelegedni a hűvös éjszakán és közben hallgatni a régi bakelit lemezekről összegyűjtött és újragondolt egzotikus dallamokat, melyeket az est DJ-je  Filus Norbert – Suhov a művész család szintén különleges tehetséggel megáldott tagja varázsolt a keverőpult mögött.

Az est programjához tartozott még: a kisgyerekek kedvükre tevékenykedhettek a játszósarokban. Kicsik, nagyok kipróbálhatták a textilfestést Perényi Rezső keceli kékfestő nyomómintáival, összerajzolhatták a járdát, a falat színes krétával, fényképezkedhettek Travnik Mariska 100 éves fotószalonjában.

A múzeumi totó nyerteseinek, résztvevőinek ajándékkal kedveskedtek a múzeum munkatársai.   

V.E. 

MEGOSZTÁS