Ismét elérhető a hazai gyógyszertárakban a csecsemőkortól adható, meningococcus B okozta agyhártyagyulladás elleni vakcina – közölte a gyártó cég kedden az MTI-vel.

-Hirdetés-

A GlaxoSmithKline (GSK) Kft. közleménye szerint év végéig elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre a megnövekedett hazai igények kielégítésére. A cég által gyártott és forgalmazott vakcina már csecsemőkorban, 2 hónapos kortól adható.

A közlemény idézi Iglódi-Csató Juditot, a cég kommunikációs igazgatóját, aki szerint az év hátralévő részében zavartalan lesz az ellátás a vakcinából, a jelentős, már beérkezett készlet mellett újabb szállítmányok is érkeznek majd Magyarországra. Várakozásaik szerint ezek kielégítik majd a megnövekedett hazai keresletet.

A GSK közölte, hogy a védőoltást továbbra is a korábbi nagykereskedelmi áron értékesíti, és az ajánlott 26 800 forintos bruttó fogyasztói áron sem változtat, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a vakcina szabadáras termék, ezért az ára patikánként eltérő lehet. 
A meningococcus baktérium által okozott agyhártyagyulladás rendkívül gyors lefolyású fertőző betegség, a tünetek kezdetétől számítva 24-48 órán belül halált is okozhat. Ráadásul a fertőzés első jelei és tünetei más gyakori, nem súlyos megbetegedésre is utalhatnak, ezért a betegség a korai szakaszában nehezen diagnosztizálható.
A fertőzésen átesettek 10-20 százaléka maradandó, súlyos testi és idegrendszeri károsodást szenved.

Európában a legtöbb meningococcus megbetegedést a baktérium öt legismertebb – védőoltással megelőzhető – változatából a B és a C típus okozza. Magyarországon az elmúlt évtizedben évente átlagosan 43 meningococcus okozta esetet jelentettek, ezek többségében a baktérium B típusa okozta a megbetegedéseket.
2016 decemberében egy 18 éves budapesti gimnazista halt meg fertőző agyhártyagyulladásban, egy másik 20 éves fiatal életéért pedig napokig küzdöttek, majd Borsodban és Hevesen halt egy 22 és 6 hónapos csecsemő, vélhetően agyhártyagyulladásban.

Akkor az oltóanyag iránt sokszorosára növekedett kereslet, ezért hiánycikk lett a vakcina. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet akkor azt közölte, hogy az ellátás zavartalan biztosításáért több gyógyszer-nagykereskedővel felvette a kapcsolatot, arra kérve a cégeket, keressenek külföldi forrásokat, ám sajtóhírek szerint eddig folyamatosan hiány volt az oltóanyagból.

Forrás: mti.hu

MEGOSZTÁS