Veszprém megyei óvoda nyerte meg az újHÁZ Centrum óvodafelújító pályázatát. A Pöttöm Fürdő Programra többségében vidéki óvodák jelentkeztek, amelynek fődíja egy egymillió forint összértékű mosdófelújítás volt. Emellett a hálózat a tíz legtöbb szavazatot gyűjtő intézménynek egy-egy kültéri játszóházikót adományoz. A beküldött fotókon látható, hogy nagyon sok a felújításra szoruló mosdó, és a jelentkezések száma alapján igény is lenne a megszépítésükre.

-Hirdetés-

Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője, Szekeres Nóra, a Babavilág műsorvezetője, és Horváth Roland Barcsay-díjas festőművész választotta ki az álommosdó nyertesét. A zsűri tagjai a döntéskor nagyon nehéz helyzetben voltak, mivel sok a felújításra szoruló mosdó, és számtalan kedves gyerekrajzot küldtek az intézmények. „Köszönjük, hogy a gyerekek bepillantást engedtek alkotásaikkal az álommosdójukba. Nagyon jó volt látni a sok színes és kreatív rajzon, mire is vágynak az óvodások. Örömmel tölt el, hogy a Pöttöm Fürdő Programnak köszönhetően mindez nem csak egy álom marad” – mondja Szekeres Nóra, a program nagykövete.

A Pöttöm Fürdő Programra a várakozásokat felülmúlva, országosan összesen 101 óvoda jelentkezett. A beérkezett rajzokból látszik, hogy a pályázó óvodák komolyan vették a feladatot, hiszen nagyon ötletes és kidolgozott rajzok készültek. „Amikor idén elkezdtük tervezni a Pöttöm Fürdő Programot, egy olyan kezdeményezést képzeltünk el, amely átadja az újHÁZ Centrum filozófiáját, miszerint az újHÁZ Centrum szakértő segítséget nyújt az otthonteremtésben. Az elmúlt húsz évben kollégáink és munkatársaink szakértelmével többezer otthon felépítéséhez és felújításához járultunk hozzá. Ezzel a programmal az óvodások második otthonának komfortosabbá tételében szerettünk volna segítséget nyújtani, és változást hozni mindennapjaikba. A pályázatok alapján úgy érzem, hogy megtaláltuk azt a területet, ahol adni tudunk a helyi közösségeknek” – fűzi hozzá Dr. Rázsóné Szórády Csilla.

Az álommosdó nyertese az Ajka Városi Óvoda tagintézménye, a Hétszínvirág Óvoda, amely alapítása óta kiemelt figyelmet fordít a környezetükben biztonsággal eligazodó, azzal harmóniában élő, megfelelő kommunikációra képes gyermekek nevelésére. Úgy gondolják, hogy ennek elengedhetetlen tényezője a komfortos és modern környezet, hiszen az ovi a gyerekek második otthona 3-6 éves koruk között. A Hétszínvirág Óvoda mosdóját Horváth Roland dizájnmotívumai teszik álommosdóvá, hiszen a gyerekek fantáziavilága inspirálja a művészt a tervezésben. A mosdót az újHÁZ Centrum egymillió forint értékben varázsolja újjá.

A Pöttöm Fürdő Program idén indult először az építőanyag-kereskedelmi hálózat 2016-ban elindított „Jót tenni jó” elnevezésű kampányának részeként. A társadalmi felelősségvállalás jegyében az újHÁZ Centrum a következő években is folytatni szeretné az óvodafelújító programot, hogy a gyerekek igényeit figyelembe véve építse és szépítse környezetüket

Sajtóközlemény
Budapest, 2018. július 26.

MEGOSZTÁS