Tavaly, a kupa első fordulójában is Szabadszálláson vendégeskedett Akasztó csapata, amikor is kikaptak a hazaiaktól. 2018. augusztus 5-én a visszavágás reményében utaztak Szabadszállásra, ami végül sikerült is úgy, hogy Akasztó csapatából négy alapember is hiányzott.

-Hirdetés-

Már az első percektől nyomni kezdtek a vendégek. A hazaiak az egész mérkőzésen nem jelentettek nagy veszélyt a vendégek kapujára. Egy-két helyzetecskéig eljutottak ugyan, de komoly ziccert nem sikerült kialakítaniuk.

A vendégek viszont már a harmadik percben megszerezték a vezetést. Bal oldalról végzett el szabadrúgást Szabó Zsolt, melybe Kudron István csúsztatott bele fejjel, végül a labda ki is kötött a hálóban 0-1.

A 10. percben újra Szabó végzett el szabadrúgást, ezúttal a jobb oldalról. Beadását Megyes az alapvonalról visszafejelte éppen Kudron elé, aki kilőtte a jobb alsót 0-2.

A 35. percben egy lesgólig is eljutottak a vendégek. Majd két percre rá Csobát ugratták ki nagyszerűen, de ő a kapusba vezette a labdát, a vendég szurkolók bánkódtak is e helyzetet látván, hiszen Csoba mellett jött teljesen üresen Kudron akinek csak oda kellett volna passzolni a lasztit.

A második játékrész elején próbáltak támadólag fellépni a hazaiak, de helyzeteket nem sikerült kialakítaniuk. Az 57. percben újra a vendégek szereztek gólt. Szabó Zsolt passzolt Podmaniczkihez, aki jól vette észre a középen érkező Kerekest, aki megszerezte csapata harmadik gólját 0-3.

A 73. percben Kerekes szerzett erőszakosan labdát a vendég tizenhatosan belül, majd Kudronnak passzolt, aki lövésre szánta el magát, és a lövésből gól lett, a laszti a bal alsóban kötött ki 0-4.

Ezután még egy veszélyes ziccere volt a vendégeknek Szabó Zsolt beadása után Bánszki lőtt fölé. Összességében elmondható, hogy megérdemelten nyertek az akasztóiak (Szabaszállási SE – Akasztó FC 0-4). És egy érdekesség a végére. Az Akasztó utoljára tétmérkőzésen idegenben 2017 márciusában nyert mérkőzést. Valljuk be az már jó régen volt.

B.D. 

MEGOSZTÁS