2018. augusztus 4-én teltházas közönség előtt mutatták be a keceli Musical Stúdiós növendékek a Dzsungel könyve című musicalt. A színtársulat ezt a darabot először hat éve mutatta be, akkor szintén nagy volt az érdeklődés iránta.

-Hirdetés-

A gyerekek koreográfiáját, a darab énekeit és szövegeit Illésné Márin Éva tanárnő tanította be. Éva néni elmondta, hogy hétfőtől folyamatosan próbálták a darabot, reggeltől akár késő estig. Köszönetet mondott a gyerekeknek a kitartásukért, a szülőknek, a keceli könyvtár igazgatójának – Widnerné Fenyvesi Bernadettnek- és dolgozóinak és mindenki másnak, akik segítettek, hogy ez az előadás létre tudjon jönni.

A gyerekek a 2 órás előadás végén, a közönség nagy örömére előadták a Pál utcai fiúk – Mi vagyunk a Grund című számát is.

A musical szereplői:
Grúber Balázs -Akela, vadász
 Rideg Veronika- Bagira, asszony
Gyalog Lilla- kis Maugli
Csonka Rita- Balú, asszony
Mucsi Anita- Ká, farkas, majom
 Bujdosó Bettina- Túna
Kárpáti Lili- Csil, asszony
Grúber Noémi- Csil, vadász, férfi
Szabó Luca- felnőtt Maugli
Szvetnyik Nikolett- vérfarkas, vadász
Fejes Fanni- vérfarkas, asszony
Szabó Virág- majom, farkas
Vén Hanna- majom,farkas
Kelemen Hella-majom, vadász, farkas
Megyeri Ramóna- farkas
Flaisz Iringó- majom, fiú
Sebestyén Violetta- majom, vadász
Palásti Zorka- majom, farkas, férfi
Zsíros Hanna- farkas

P.P.

MEGOSZTÁS