Bár több megyében szokatlanul korán leszüretelték az összes dinnyét, a szabolcsi dinnye tartja a frontot a nyár végéig.

-Hirdetés-

Augusztus végéig biztosan lesz még magyar görögdinnye – írja az agrotrend.hu a Magyar Hírlapra hivatkozva. A Regon megyei lapjain az utóbbi napokban Fejér megyében és Baranyában is arról írtak, hogy idő előtt befejeződött a dinnye szüretelése. Ennek megfelelően a többi körzetben is hamarosan befejeződik a dinnyeszezon. Ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs.

Ezek a területek még kitartanak

Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti osztályának elnöke a Magyar Hírlapnak arról számolt be, hogy Magyarországon öt nagyobb tájkörzetben termelnek dinnyét, ezekben a különböző időszakokban érik meg a gyümölcs. Utolsóként rendre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejezi be a szüretet, ez az oka, hogy lesz még magyar dinnye a nyár végéig.

Az elnök szavaiból az is kiderült, hogy szűk két hétig Hevesben és a Jászságban tart még a dinnyeszüret.

A szabolcsi termelők lendületben

A szakértő arra is kitért, az a tendencia, amely az elmúlt években Békés megyében némileg zsugorodott a termőterület. Ez azonban nem okoz csökkenést az össztermés mennyiségében, hiszen emellett párhuzamosan Szabolcsban növekedett a dinnyetermesztés aránya.

Összességében Mártonffy Béla szerint a magyar dinnyetermelő társadalom rendkívül felfelé ívelő időszakot él meg. A legmodernebb előállítás Békés megyében zajlik, Szabolcsban pedig, ahol idáig gyengébb technológiákkal dolgoztak és gyengébb fajtákat állítottak elő, elindult a modernizáció, ezért a következő években a termelés növekedésével számolnak.

Forrás: bacsmegye.hu

MEGOSZTÁS