A Ritmika Sportegyesület 2018. augusztus 11-én hetedik alkalommal szervezte meg az Éjszakai Fáklyás Bakancstúrát, amelyen több, mint 300 fő vett részt. A résztvevők számos vidéki településről érkeztek, mint például: Budapest, Kiskőrös, Kecel, Solt, Kecskemét, Kiskunhalas.

-Hirdetés-

A szervezők az idei évben is különleges programokkal lepték meg a „megfáradt vándorokat”. A gyülekező helyszínén karikaturisták készítették a rajzaikat az előzetesen regisztrált nyertesekről, akik a Csonka toronynál folytatták az alkotást. Az idei évben solymász bemutatóval kedveskedett az egyesület a résztvevőknek. A műsor a nézők nagy örömére interaktív volt, számtalan mutatványba vonták be őket. A toronyhoz érkezőket kemencében sütött kenyérlángossal, bográcsban készített vaddisznó pörkölttel, gyümölcsökkel, hideg italokkal várták. A vacsorát követően 200 szeletes tortával ünnepelték meg a Ritmika Sportegyesület dupla szülinapját, hiszen hivatalosan a 8., valójában pedig a 11. születésnapját ünnepelte az egyesület.

A jó időnek köszönhetően idén hatalmas tábortüzet sikerült gyújtani. A program zárásaként a résztvevők egyszerre lőtték ki a világító csúzlijaikat, ami előtt természetesen nem maradhatott el a titkos kívánság sem. Összességében elmondható, hogy a túra ismét elérte célját, egységben volt az erő, amivel felvérteződve fognak tudni a mindennapi nehézségekkel szembenézni, megküzdeni az eseményen megjelentek.

Az első 3 célba érkező felnőtt és gyermek külön ajándékban részesült, amit az akasztói Tuti Turi ajánlott fel. Minden gyermek ajándékot választhatott magának, amit természetesen hazavihettek. A rendezvényen a társegyesület tagjai is nagy számmal részt vettek. Megtisztelték jelenlétükkel a programot a kutyások, a lovasok és a motorosok is.

Hálás köszönetet szeretnének nyilvánítani az esemény szervezői a programot támogatóknak, önkéntes segítőknek és a résztvevőknek. A rendezvény biztonságáról az Akasztói Polgárőr Egyesület gondoskodott. A születésnapi tortát a Domino Cukrászüzem cukrászmestere Németh Csaba készítette. A folyadékpótlásról az Ági Szörp gondoskodott. Az ízletes vacsorát, pedig a Csengődi Vadásztársaság jóvoltából kapták az érdeklődők. Reményeik szerint a 2019-es évben is augusztus második szombatján találkoznak, melyre a résztvevők nagyszerű ötleteket adtak.

T.D.

MEGOSZTÁS