Idén is megrendezésre került Solton a Szent István Nap a Vécsey Károly Könyvtárparkban. Mint megszokhatták, most is sok színes programmal várták az érdeklődőket.

-Hirdetés-

Az esemény már előző nap megkezdődött. Solt Fejedelem Hagyományőrző Egyesület várta az íjászat iránt érdeklődőket és kísérő programként Kárászfogó gyermek horgászversenyt is  rendeztek, majd este a Balkán Fanatik adott koncertet. Az előzenekar a New Generation volt, akik megalapozták a hangulatot jól ismert rock feldolgozásokkal, majd minden várakozást felülmúló koncertet adott a Balkán Fanatik a népdalokkal megspékelt modern dalaival.

Az augusztus 20-a már a korai órákban megkezdődött egy reggeli zenés ébresztővel, ami az Ausztriai Gaaden község Fúvószenekara és a Solti Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével zajlott le.

A könyvtárparkban délben kívánságműsorral kezdődött az ünnepség, ahol a Híd Tv teljesítette a kéréseket, majd 13 órakor helyi kézműves kiállítást Kalmár Pál polgármester úr nyitotta meg. Az érdeklődők egész nap megtekinthették a gyönyörű alkotásokat.

A folytatásban a nótán volt a hangsúly. Idősebb Alberczki Sándor szolgáltatta a muzsikát, majd több csoport is bemutathatta nótás tudományát, köztük a Kissolti Nyugdíjas Egyesület dalköre és citerazenekara, Solti Nótás Cimborák, az Örkényi Dalárda, a Solti Kulturális Egyesület tánccsoportja és nótaköre.

A délután a Mesekocsi színház nyári bohócműsorával folytatódott a gyereke nagy örömére, majd a Solti Mazsorett Csoportok mutatták be műsorukat.

A folytatásban a Solti Ifjúsági Fúvószenekar és az Ausztriai Gaaden község Fúvószenekara által összeállított zenei csokrot hallgathatta meg a közönség, majd következett az ünnepi műsor, ahol Solt város polgármestere Kalmár Pál mondott köszöntőt, majd az egyházak képviselői megáldották az ünnepi kenyeret, amit felszeletelve körbekínáltak a nézőknek. Átadásra kerültek a „Solt város  jó sportolója” kitüntető címek és a grilles tárcsás ételek versenyének eredményhirdetése is megtörtént. Ezután a „közönségkedvenc” „Kívánj Te is egy lufival” program következett, ahol Szalóki Molnár Éva gyönyörű éneke közben lett felengedve a sok kívánsággal ellátott színes lufirengeteg.

Az este folytatásában a Tihanyi Vándorszínpad ünnepi zenekosara következett, amiben népszerű operett és nóta slágerek voltak hallhatóak. A nap egy igazán látványos tűzijátékkal záródott.  

MEGOSZTÁS