A Kiskőrös határában, Erdőtelek mellett található Ökördi Szigetes-tavon negyedik alkalommal került megrendezésre a bojlis horgászverseny. A háromnapos verseny során a helyezésekért 9 csapat küzdött meg egymással.

-Hirdetés-

A verseny főszervezője Bogáromi Ádám elmondta, hogy a pontyban gazdag vízből sok szép halat tudtak partra emelni a horgászok. A sok 6-7 kg-os fogás mellett a pontyokból partra kerültek 8-9 kg-os példányok is. Meg kell említeni, hogy a BBLC Team csapa által kifogott halak átlag súlya 7,90 kg volt. A verseny nehezen indult, hiszen az elmúlt hetekben nagy kánikulai meleg a halaknak sem kedvező. A szombati nap délutánján azonban jött egy kis zápor és utána elkezdett az összes csapat halat fogni, így végül 492,16 kg lett az összesített fogás, ami nem mondhatni rossz eredménynek.

  1. Ökördi Szigetes-tavi bojlis horgászverseny helyezései:
  2. Ct Kumovi (Kopilovics Dániel, Babic Nedeljko) – 178,33 kg
  3. Pro Line Product (Horváth László) – 151,21 kg
  4. Pecás Team (Fabók Viktor, Szurma Imre) – 68,84 kg
  5. Kismók Team (Kismók Tibor) – 23,14 kg
  6. Csúcs Team (Csúcs Erik, Harsányi Péter) – 22,95 kg
  7. Szarvas Carp Team (Szranka Mihály, Zvara Mátyás, Zvara Levente) – 21,69 kg
  8. Sojal-Team (Herczegh Lajos, Lisznyai Lajos, Laskai Károly) – 9,8 kg
  9. Lelkes Amatőrök Carp Team (Szabó Gábor, Istók Gergely) – 8,9 kg
  10. Sanyik Team (Fabók Sándor, Sümegi Sándor) – 7,5 kg

Filus Tibor

MEGOSZTÁS