A XI. Zenélő Szélmalom rendezvénynek is az volt a célja, ami az eddigieknek, hogy felhívja a figyelmet Kiskunhalas jelképére, örökségére, közkincsére: a Sáfrik szélmalomra. Már az 1860-as években állt itt szélmalom. 1901-ben Sáfrik József építette a mostani négyszintes szélmalmot. 1966-tól országosan védett műemlék lett.
Az augusztus 25-i, családi programot Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke nyitotta meg. A rendezvényen fellépett: Vadvirág Tánccsoport (Mélykút), Banga Zenekar, Lóca Együttes (Gyermekműsor – Kecskemét), Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, Mélykúti Anna tánccsoport, Kéri György, az első magyar skót dudás, József Attila Irodalmi Kör és végül a Summer Acoustic.
A malom előtti területen sem lehetett unatkozni. Kézműves foglalkozás, helyi alkotói sarok, a HEFI egészségszűrő sátra és tűzoltóautó bemutató várta az érdeklődőket. A forró, fülledt idő ellenére sokan voltak az eseményen, amely az estébe nyúlóan nyújtott kikapcsolódás a családoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.
A program megvalósulásáért külön köszönetet mondtak a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületének, a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesületnek, a Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságnak, Losoncz Lászlóné szalmafonónak, Nánai Ádám zenésznek és Gál Mihály grafikusnak.
A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.
V.I.