2018. augusztus 24-én rendezték meg, immáron 10. alkalommal a 18 évesek köszöntése elnevezésű eseményt, amelyet hagyományosan minden évben Kecel Város Önkormányzata szervez meg Palásti István ötlete alapján. A régióban Kecelen kívül máshol nem tartják még ezt a jeles napot, mellyel hagyományt szeretne teremteni a város.

-Hirdetés-

Az esemény kezdetekor Csonka Rita varázsolta el a résztvevőket hangjával, a már felújított Városi Múzeum pincehelyiségben. Haszilló Ferenc, Kecel város polgármestere köszöntötte a 2000-es években szülötteket, majd beszédében felelevenítette, hogy abban az évben, amikor születtek mi történt a nagy világban és hazánkban. Útravaló gondolatokkal látták el a fiatalokat Burányi Roland fő plébános és Városi Ferenc, a keceli pünkösdi gyülekezet vezetője. Az ajándékozás előtt Rideg Veronika éneklésével kápráztatta el az eseményen résztvevőket.

Az ifjú fiatalok a névre szóló emléklapok mellé ajándékot kaptak az Aston Kft.-től, a Városi Múzeumtól, valamint az önkormányzattól. Az ünnepség zárásaként Grúber Balázs szintetizátoron játszott és énekelt. Az énekeseket Illésné Márin Éva tanárnő készítette fel.

P.P.

MEGOSZTÁS