A nyár vége a szüret, ezzel együtt a bortermelés fontos időszaka, amelynek egyik jellemző veszélyforrása a mustgáz. Évről évre csaknem tucatszor riasztják miatta a tűzoltókat, és bár egyszerű a balesetek megelőzése, szinte egyetlen esztendő sem telik el tragédia nélkül.

-Hirdetés-

A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag tulajdonképpen egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése (a cukor alkohollá alakulása) során keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, ami zárt térben, a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotot idéz elő a zárt térben. A mustgáz miatti oxigénhiány szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált okozhat.

A mustgázzal kapcsolatos balesetek a borospincék szellőztetésével, illetve 
szén-dioxid-érzékelők telepítésével megelőzhetőek. Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy gyertyával ellenőrzi a pince levegőjének összetételét. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne vállmagasságban, előre kinyújtott kezében tartsa a pincébe igyekvő, hanem engedje derékmagasság alá. A legegyszerűbb megoldás egy lapátra – vagy más kerti szerszámra – helyezett mécsest, gyertyát tartani lábmagasságban. Amennyiben a láng kialszik, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nincs elegendő oxigén a pincében, azonnal el kell hagyni a helyiséget.

A szén-dioxiddal telített helyiségbe csak sűrített levegős légzőkészülékben lehet biztonságosan bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!

Forrás: katasztrofavedelem.hu

MEGOSZTÁS