Beszélgetés dr. Hatvani Csillával, a keceli Hatvani lovastanya vezetőjével

-Hirdetés-

2018. szeptember 1-jén kilátogattam a keceli lovastanyára, ahol a vezetővel, dr. Hatvani Csillával beszélgettem a nyári lovas túrákról, melyeket minden évben megszerveznek. 
Csilla elmondta, hogy 2013 óta minden évben szerveznek túrákat, először csak 1-1 naposakat, majd 2 és 3, végül nyár vége felé egy nagyobb, 1 hétig tartó túrát, amelyek közel 200 km-esek szoktak lenni. Beszélgetésünk során megtudtam azt is, hogy 2015-ben a hortobágyi nyeregszemlére (292 km), 2016-ban Szántódra (200 km) lovagoltak el, tavaly pedig egy 160 km-es körtúrát tettek meg. Céljuk az, hogy minél több helyre eljussanak, minél több helyet bejárjanak lóháton.

Idén a Velencei-tó (200 km) volt a cél. Az utat 4 lovas 4 nap alatt tette meg lóháton: Hatvani Zalán-Isarával és Szikrával, Hatvani Csilla-Dórával, Szabó Réka-Vandával,  Matvan Anikó-pedig Lord nevű lovával.

„A nagy meleg miatt hajnali 4 órakor kellett elindulnunk. Az első nap mindig hosszabb távot szoktunk teljesíteni, mert ilyenkor a lovak még jól bírják, nincsenek elfáradva. Az első célállomásunk Paks volt, ami 55 km-re található tőlünk. Géderlaknál mentünk át komppal a Dunán, amit a lovak nagyon jól viseltek, Pakson át lovagoltunk, ahol az Öregpajta Vendégház és Lovas Központban szálltunk meg.


A második nap sajnos nem tudtunk korán elindulni, ezért a nagy melegben kellett többet mennünk. 50 km-t tettünk meg, a lovakat a Baracsi lovardában tudtuk elszállásolni, mi pedig a Baracsi Halászcsárda és panzióban tudtunk megszállni.

A harmadik napon Sárosdig lovagoltunk el, ahol a sárosdi lovasegyesület elnöke fogadott bennünket, innen másnap hajnalban el tudtunk indulni a célállomásra, mely Pázmánd volt. Itt a Pázmándi Lovarda és Vendégházban tudtunk megpihenni.

A hatodik napon Pázmándot és környékét jártuk be lóháton, mely olyan 3 órás lovaglás volt. Végül az utolsó, hetedik napon hazaszállítottuk a lovakat.”

Ezen a héten részt vettek még egy 3 napos lovastúrán, melyről Csilla szintén mesélt nekem.

„Ez egy körtúra volt, melyet 3 nap alatt teljesítettünk és összesen 97 km volt. Hétfőn reggel indultunk innen a lovardából, megálltunk Imrehegy és Kiskunhalas között a Szauron toronynál, majd elindultunk célállomásunk felé, Pirtóra. Itt a pirtói lovas fogadóban szálltunk meg és este bográcsoztunk együtt közösen. A második napon a kiskunhalasi Sóstavat lovagoltuk körbe, utolsó napunkon más útvonalon jöttünk haza, itt érintettük Selymest és Soltvadkertet végül szerdán délután értünk haza.”Ezen a túrán öten vettek részt. Hatvani Zalán-Vandával, Hatvani Csilla-Szikrával, Lajkó Laura-Mokkával, Csomány Csenge-Barqeroval, Rideg Bettina-Suzival.

A túrán részt vevők csomagjait mindig egy kísérő autó viszi el a következő célállomásra, a lovasok csak enni és innivalót visznek magukkal. A szállásokat mindig előre lefoglalják, de az útvonalat nem szokták előre bejárni és ha lehet a legtöbbet inkább erdős részen vagy földúton mennek.

A túrákra bárki jelentkezhet, de előtte részt kell venniük minden érintettnek egy szintfelmérőn, ugyanis megesik, hogy egy-egy hosszabb túra során akár 6-7 órát is nyeregben töltenek egy nap, mely megterhelő lehet lovasnak és lovának egyaránt, ezért is nélkülözhetetlen a jó állóképesség. A lovarda lovai kiváló kondícióban vannak, mert folyamatosan lovagolnak rajtuk, hetente egyszer pedig 2-3 órás tereplovagláson vesznek részt.

A legfiatalabb személy, aki ilyen lovastúrán már részt vett, 12 éves volt, a legidősebb pedig 64 éves. Idén még egy őszi túrát szerveznek októberben, mely ezúttal két napos lesz.
A képeket köszönjük dr. Hatvani Csillának.

P.P.

MEGOSZTÁS